www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Videók Ranglista Erdei Zsolt Mart Építőipar Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Balzsay megegyezett, nem marad kapitány

A+A-
2008. dec. 5., péntek, 13:161115 olvasás - 0 komment


Balzsay megegyezett, nem marad kapitány

Balzsay Károly, a férfi ökölvívó-válogatott szövetségi kapitánya véglegesen megegyezett a Központi Sportiskolával, így a jövő évtől ő lesz az utánpótlásklub vezetőedzője és nem pályázza meg a szakvezetői posztot.

"Gyorsan egyezségre jutottunk a KSI vezetőivel. Jó lesz a fiatalokkal együtt dolgozni, ráadásul közalkalmazotti státuszba kerülök, aminek az egyik legnagyobb előnye, hogy hosszú ideig nyugodtan dolgozhatok" - mondta az MTI-nek a szakember.


Balzsay távozása már keddtől szinte biztosra vehető volt, s a magyar szövetség elnökségi ülésén el is hangzott, hogy nem nyújtja be pályázatát a poszt újbóli elnyeréséért. A válogatottat 2004 végétől irányító tréner akkorra már tulajdonképpen mindenben megállapodott a KSI-vel, de a végső szót csütörtökön mondták ki a felek, így ő akkor még óvatosan fogalmazott.

A távozó edző irányításával a felnőttválogatott a 2005-ös világbajnokságon egy ezüst-, a 2006-os Európa-bajnokságon két bronz-, míg az idei kontinensviadalon egy ezüst- és három bronzérmet szerzett. A pekingi olimpiáról - melyre öten kvalifikálták magukat - Szellő Imre révén egy ötödik, míg a tavalyi vb-ről ugyancsak Szellőnek köszönhetően szintén egy ötödik hellyel tért haza a csapat. 

Forrás: MTI
Értékelje cikkünket: (Eddig 3 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Moderálási alapelvek!
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( Még nem érkezett hozzászólás... )
Még nem érkezett hozzászólás...


Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML Küzdelem a spammelők ellen site statistics SG.hu WebTop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika