A rendezvényre prominens személyek is ellátogattak, hisz’ a Magyar Ökölvívó Szövetség elnöke, dr. Csötönyi Sándor, a szövetségi kapitány dr. Kovács László, valamint a három súlycsoportban is vb-övet jegyző Belinszky Krisztina is tiszteletét tette.
A csapatok összeállítása:
57 kg: Ráth Miklós – Notigán Róbert (2:0)
75kg: Baranyi Richárd – Varga Tibor (3:1)
60 kg: Mihály János – Tóth Benjámin (5:1)
81kg: Szellő Imre – Christofer Alex (7:1)
64 kg: Pekanov Tamás – Tóth László (8:2)
91kg: Darmos József – Mirko Dominik (10:2)
69kg: Csillag Tamás – Zámbó Dániel (10:4)
A csapatok felsorakozása és bemutatása után kick boksz küzdelemmel kezdődött a rendezvény Szilágyi László és Czampa Zsolt között, melyet az előbbi igen gyorsan, alig 30 másodperc alatt megnyert.

Az amatőr csapatbajnoki küzdelem az 57 kg-os mérkőzéssel kezdődött, melyen Ráth Miklós és Notigán Róbert csapott össze. A nagyiramú és harcos mérkőzés volt a két kiválóság küzdelme, a szoros csatát Ráth Miklós nyerte meg.
(0:2)
75kg-ban Baranyi Richárd – Varga Tibor folytatódott a mérkőzés. Varga nagyon belekezdett az első menetben, de később Baranyi is bekapcsolódott a matekbe, s óriási meccs kerekedett a középsúlyúak között. A hatalmas ütésváltásokkal tarkított mérkőzés végig nyitott volt, Varga többször talált, Baranyi talán nagyobbakat, de mindkét bokszolón szaladtak át ütések. A vége döntetlen lett, de e sorok írója szerint Varga valamivel jobb volt
(1:3)
A könnyűsúlyúak találkozójával folytatódott a BoxingONE forduló, ahol Mihály János és Tóth Benjámin küzdött egymással. Bár a hazai színeket versenyző Tóth jól mozgott, nem tudta megnehezíteni a válogatott versenyző dolgát.
(5:1)
A 81 kg-osok találkozóján az olimpiai 5. helyezett Szellő Imre kicsit álmoskásan kezdte a Christofer Alex elleni küzdelmet, aki többször megelőzte a magyar válogatott versenyzőt. A következő körben már az „igazi” Szellő Imre bokszolt, egyenesei pompásak voltak, elhajlásaival pedig jól hatástalanította egyre kedvetlenedő ellenfele támadásait. A menet második felében már klasszis különbség volt a két bunyós között, ráadásul Alex keze meg is sérült, így a szünet után a Győriek feladták a küzdelmet.
(7:1)
64 kg-ban ismét egy vitatható döntetlen eredményt pontoztak, Pekanov Tamás és Tóth László között. A szoros meccsen a sokat szabálytalankodó Pekanovot a 3. menetben intették is, majd a szakasz hajrájában az erejével elkészült válogatott versenyző alárendelt szerepben is volt. Érthetetlen a döntetlen.
(8:2)
A nehézsúlyú küzdelem is hatalmas küzdelmet hozott a háromszoros szlovák bajnok, és az ötszörös magyar OB-győztes között. Darmos József emberére talált a szlovák Mirko Dominik személyében, és az első menetben majdnem befejezte a meccset, ám az ennek ellenére végig szoros volt találatok tekintetében. A vége egyhangú Darmos siker
(10:2)
69 kg-ban a győriek csupaszív bunyósa, Zámbó Dániel ellenállhatatlanul bokszolt Csillag Tamás ellen, nagy volt a különbség a két bokszoló között, így a piros sarok alig egy perc után feladta a küzdelmet.
(10:4)
A bajnoki meccs végeredménye 10:4 a Kecskemét BC javára, amely csapat így átvette a vezetést a tabellán.