2009. jan. 7., szerda, 19:15909 olvasás - 0 komment
Január 5-én a DVSC ökölvívói „beleálltak” a munkába, Deél István vezetőedző elsősorban a fizikális alapok megszerzéséhez elengedhetetlen edzésmunkára helyezi a hangsúlyt. Nincs könnyű dolga a mesternek, az alapozás közben várhatóan január második felében már mindent eldöntő csapatbajnoki találkozón kell ringbe lépnie együttesének, a szlovák Nyitra elleni csatában a BoxingONE-liga aranyérme lesz a tét.
hirdetés
- Vesszőparipám, hogy rengeteg munka kell a sikerhez, s ez a megváltozott menetidő miatt még jobban érvényes. Most „csákánymunkát” végzünk, nem vagyok könnyű helyzetben, zsonglőrködnöm kell az alapozási időszakban végzett tréningek és a formábahozás között, hiszen komoly csapatbajnoki mérkőzés vár ránk Szlovákiában. Eredetileg január 17-e volt a mérkőzés időpontja, de most úgy tűnik, később rendezik meg a nyitraiak. Nagyon fontos ez a találkozó, de nekünk elsősorban a Bocskai-emlékversenyen kell csúcsformában lennünk. Nem eshetek abba a hibába, hogy apróbb sikerekért feláldozom a rangos nemzetközi versenyt – jelentette ki Deél István.
A DVSC erősödik a BoxingONE „döntőre”, hisz a Harangi SE elsőszámú bunyósára, Varga Miklósra is számíthatnak 60 kilogrammban, aki vendégbokszolóként erősíti majd a debreceni színeket. Az északi szomszédaink is nagyon készülnek, a hírek szerint Miki kategóriájában nemzetközi szintű versenyzőt állítanak ki.