2009. jan. 22., csütörtök, 22:14910 olvasás - 2 komment

Balzsay Károly súlycsoportjában, nagyközépsúlyban, az IBF bajnoki cím lesz a tét március 13-án Lucian Bute (23 győzelem – 0 vereség) és Fulgencio Zuniga (22 győzelem – 3 vereség – 1 döntetlen) között. A Kanadában élő román fighter ismét hazai pályán, Montrealban bizonyíthat, úgy, mint az elmúlt esztendők során kivétel nélkül.
„Nem vagyok babonás, nem zavar, hogy péntek 13-án lesz a meccsünk” – beszélt Bute a sajtótájékoztatón. „Nagyon jó ellenfelet kaptam Zuniga személyében, aki egy nagy ütőerejű ökölvívó. Nekem összeszedettnek kell lennem, használnom kell majd a sebességemet, és a jobb lábmunkámat. Azt hiszem, hogy bár erős, lassabb, mint én.”
Zuniga ismét bajnoki címért léphet ringbe, úgy, mint tavaly szeptemberben, amikor Denisz Inkintől kapott ki pontozással a WBO-övért, egy általa hevesen vitatott eredménnyel záródott mérkőzésen. „Csak két hetet készülhettem Inkinre, de mégis megvertem őt. Márciusban is harcolni akarok. Nyomás alatt tartom majd Lucian Butét, az első menettől, amíg azt nem mondja, hogy elég volt.”
hirdetés