2010. aug. 11., szerda, 18:272203 olvasás - 21 komment

Régen nem foglalkoztunk a WBA nagyszájú nehézsúlyú bajnokával, David Haye-jel (24 győzelem – 1 vereség). A brit bokszoló az elmúlt hetekben kissé talán visszafogta magát, miközben „riválisai”, a Klicsko-testvérek vették át a stafétát tőle, és szórták a nyilatkozataikat egy egykori vitathatatlan cirkálósúlyú világbajnokról.
Az ukránok folyamatosan gyávának írják le Haye-t, aki fut a kihívások elől. Ám Haye szerint mindezt csak olyan médiumokban tudják elsütni, ahol nem ismerik a testvérpár tárgyalási praktikáit.
„Megpróbálják megvezetni az újságírókat, hogy az emberek azt higgyék, csupa helyes dolgokat cselekszenek” – mondta Haye. „De amikor zárt ajtók mögött találod magadat velük, leveszik az álarcukat, és mindent megpróbálnak, hogy a saját kazaljukba gyűjtsék a pénzt. Egy életre elvesztettem a tiszteletet irántuk. Addig így fognak viselkedni mindenkivel, amíg ezt meg tudják úszni. Jelenleg ellenem lehet a legnagyobb pénzt keresni, ezt tudják ők is, és teljesen felzaklatja őket, hogy nem rángathatnak dróton.”
Haye a nyilatkozatában természetesen újra kijelentette, hogy mindkét Klicskót kiütni majd, ha a ringben találkoznak.
hirdetés