2006. nov. 18., szombat, 11:241297 olvasás - 0 komment

Péntek este a cirkálósúly Európa bajnoki öve volt a tétje David Haye, és a veretlen Giacobbe Fragomeni mérkőzésének. A két harcos jól ismerte egymást, merthogy 2000-ben, egy olimpiai kvalifikációs mérkőzésen egyszer már megütköztek, és akkor az olasz szoros küzdelemben diadalmaskodott. A londoni „visszavágón” is a menetek nagy többségében az olasz tűnt jobbnak, nagyon sokszor eltalálta a szellős védekezésű Hayet. A fordulópont a 7. menetben következett be, amikor a brit bal szemel mellett, egy ütéstől, csúnya seb keletkezett, és félő volt, hogy be kell szüntetni a találkozót. Haye a 9. menetre úgy ment ki, hogy be kell fejeznie a küzdelmet, ami sikerült is neki: a menet közepén három pusztító ütést helyezett el ellenfele oldalára, aki kisvártatva a padlóra került. Mire Fragomeni felállt, edzője is ott volta a ring sarokban, és jelezte, hogy nincs értelme a mérkőzés folytatásának. Az eredmény technikai kiütés, 1 perc 29 másodperc után, a kilencedik menetben. David Haye (18 győzelem – 1 vereség) ezzel a győzelemmel a WBC bajnokának, O'Neil Bellnek a hivatalos kihívója lett.
hirdetés