www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Videók Ranglista Erdei Zsolt Mart Építőipar Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Diákolimpia: óvás alatt az egyik junior döntő

A+A-
2009. ápr. 21., kedd, 12:321236 olvasás - 1 komment


Diákolimpia: óvás alatt az egyik junior döntő

Az egyesület elnöke, Tóth János nem hagyta annyiban a hajdúszoboszlói diákolimpián történteket, amikor is a juniorok 48 kilogrammos döntőjében a HISE egyik legtehetségesebb utánpótlás-versenyzője, Máté Attila 2:1-es vereséget szenvedett a debreceni Kiss Rolandtól. A csapat vezetőedzője, Máté Attila már a helyszínen óvott, ám azt Eperjesi Mihály zsűrielnök elutasította. 

- Fel vagyok háborodva az eredmény miatt, és nem csak azért, mert minimum egyszer inteni kellett volna a sokszor fogásba menekülő, bokszolni nem igazán akaró ellenfelet, de azért is, mert Kiss edzőjének, Deél Istvánnak a testvére volt az egyik pontozóbíró a mérkőzésen. Ő és kollégája a debreceni fiút látta jobbnak, míg az egyik legjobb magyar bíró, az olimpiát is megjárt Dorkó Péter Attilának adta a meccset – nyilatkozta portálunknak a hajdúszoboszlói mérkőzés után Máté Attila vezetőedző. Az „ügy” most másodfokon is a MÖSZ elnöksége elé kerül, ugyanis Tóth János nyolc napon belül, április 18-án e-mailben juttatta el az ismételt óvást a szövetség felé.


Értékelje cikkünket: (Eddig 5 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Moderálási alapelvek!
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 1 hozzászólás érkezett )
1 Tyson [2009-04-23 21:07:50]
Pff....szégyen gyalázat.A debreceni fiú simán vitte a meccsett.Ott voltam láttam


Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML Küzdelem a spammelők ellen site statistics SG.hu WebTop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika