Egy héten belül Valujev egyedüli bajnok lehet
2009. máj. 30., szombat, 20:131841 olvasás - 0 komment

A Boksz Világszövetség (WBA) egy héten belül hoz döntést arról, hogy mi legyen a következménye a szombatra tervezett, de végül elmaradt Nyikolaj Valujev-Ruszlan Csagajev nehézsúlyú bajnoki mérkőzésnek.
Ezt a szervezet jelentette be szombat délután azt követően, hogy órákig egyeztetett a felekkel Helsinkiben. A rendező finn szövetség azért fújta le az összecsapást, mert Csagajevnek hepatitis B-t mutatott ki a vértesztje. Az üzbég öklöző hibájából immár harmadszor marad el a királykategória WBA-trónjának tulajdonosáról dönteni hivatott mérkőzés. Korábban sérülései tették lehetetlenné a címmeccs megrendezését.
A két nehézsúlyú öklöző 2007 áprilisában küzdött meg először, akkor Csagajev egyhangú pontozással nyert, és elhódította Valujevtől a WBA övét. Tavaly az üzbég Achilles-ín-sérülése miatt nem tudta vállalni a visszavágót, s Valujev az amerikai John Ruizt legyőzve szerezte meg a címet, amit ugyanakkor Csagajevtől sem vettek el, így lehet két bajnoka a WBA-nak.
Valujev decemberben az amerikai Evander Holyfieldet, Csagajev pedig idén februárban a Costa Rica-i Carl Davis Drummondot győzte le, így szombati csatájuk határozott volna a WBA egyedüli bajnokának személyéről. (MTI)
hirdetés
Moderálási alapelvek!
Hozzászólások: ( Még nem érkezett hozzászólás... )