2009. okt. 24., szombat, 15:55805 olvasás - 0 komment
A Harangi Imre Sport Egyesület közleménye:
Úgy véljük, a 2009. 10. 15. és 18. között Győrben megrendezett junior országos bajnokságon olyan bírók is pontoztak, akiknek a MÖSZ, 2009. 05. 06-i ülésén félévre felfüggesztette bírói tevékenységét. A HISE már a helyszínen óvott, amit a zsűrielnök elutasított, így egyesületünk vezetői másodfokon is óvást nyújtottak be.
A győri versenyen két olyan bíró is tevékenykedett, akiket a MÖSZ május 6-i ülésén hat hónapra felfüggesztett, így a junior országos bajnokságon nem kaphattak volna feladatot. (A MÖSZ az április 8. és 11. között Hajdúszoboszlón megrendezett diákolimpiai ténykedésük miatt öt bírót tiltott el, köztük voltak a Győrben tevékenykedő sporttársak is.)
A Győrben, 2009. 10. 18-án, 9:50-kor leadott óvásunkat a versenybíróság elnöke elutasította, mondván: „az ön által leírt indok nem képez óvási okot.” A zsűrielnök arra a kérdésre, miként bíráskodhatnak eltiltott pontozóbírók, azt válaszolta: „a sporttársak felfüggesztését három hónapra mérsékelték”. Erről azonban semmilyen dokumentumot bemutatni nem tudott.
Vezetőedzőnk, Máté Attila 2009. 10. 22-én felutazott Budapestre, s a MÖSZ-nél másodfokon is óvást nyújtott be. Kérte, a zsűrielnök által említett, a Győrben közreműködő bírókat hat hónapra eltiltó határozat mérsékléséről készült dokumentumot, ám ilyet bemutatni egyetlen szövetségi tisztviselő sem tudott. Az ominózus ülés időpontjára is többen többféleképpen emlékeztek, de olyan is volt, aki semmilyen összejövetelről nem tudott.
Úgy véljük, ha a MÖSZ valóban mérsékelte az eltiltott sporttársak büntetését, arról felénk is értesítéssel kellett volna lenni, hiszen a mi másodfokú óvásunk után hozott a szövetség ítéletet. Nem beszélve arról, hogy miért csak az említett két bírónak mérsékelték a felfüggesztését? A másik három sporttárs miért nem részesült felmentésben? Ők ugyanis nem tudnak semmilyen felmentésről, senki nem értesítette őket. Ennek tükrében úgy véljük, a két, Győrben feladatot kapó sporttárs ügyében sem történt felmentés!
Ez a kutyakomédia a demokrácia megcsúfolása! Egyesületként minden évben tisztességgel befizetjük a tagdíjat a MÖSZ részére, ám cserébe nem kapunk semmit. Korrekt tájékoztatásban akkor sem részesülünk, ha 250 kilométert utazva Budapesten keresünk választ kérdéseinkre. A szövetség fizetett alkalmazottjai nemhogy a felfüggesztésről szóló határozatot nem voltak képesek bemutatni, de még abba – már ha egyáltalán létezik ilyen papír – belenézni sem engedtek. Csak az egymásra mutogatás működött.
A magyar ökölvívás nem engedheti meg magának, hogy a klubokat semmibe vegyék, levegőnek nézzék! Kunya főtitkár úr azt ígérte, hogy hétfőn választ kapunk az óvásunkra, arról azonban nem beszélt, hogy bemutatják a győri ob-n közreműködő sporttársak eltiltását mérséklő dokumentumot. Bízunk benne, hogy a MÖSZ nem követi el azt a becstelenséget, hogy utólag kreálnak egy ilyen papirost, ezért kértük az ülés jelenléti ívét és jegyzőkönyvét is bemutatásra.
Megjegyezni kívánjuk, ha ilyen magatartást tanúsít a szövetség, akkor meg kellene állni egy pillanatra, s az érintetteknek levonni a szükséges konzekvenciát. Szeretnénk, ha a bíróbizottság részéről azok az emberek, akik hibáztak az ügyben, feltennék a kezüket, s vállalnák a felelősséget. El kellene jutnunk odáig, hogy ne a bírók, hanem a szövetség irányítsa a sportágat!
Ne felejtsük el, a MÖSZ és a bíróbizottság van a versenyzőkért, s nem fordítva!
Reméljük, a Magyar Ökölvívó-szakszövetség korrekten folytatja majd le a másodfokú óvási eljárást, s minden feltett kérdésünkre, észrevételünkre pontos, kielégítő választ kapunk.
a Harangi Imre sportegyesület vezetősége
Kelt: Hajdúsámson, 2009-10-24
hirdetés