www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Videók Ranglista Erdei Zsolt Mart Építőipar Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Erdei Zsolt: Hopkins, Dawson és Tarver

A+A-
2010. júl. 24., szombat, 22:163999 olvasás - 24 komment


Erdei Zsolt: Hopkins, Dawson és Tarver

Június 30-a, az Universum Box-Promotionnel kötött szerződésének megszűnte után sem tétlenkedik Erdei Zsolt (36). A Bokszvilágszervezet (WBO) egykori félnehézsúlyú, illetve a Bokszvilágtanács (WBC) korábbi cirkálósúlyú profi bokszvilágbajnokának ugyanis eszében sincs befejezni pályafutását, sőt válogathat az ajánlatok között: Európából és az Egyesült Államokból is több promóció érdeklődött a folytatást illetőleg. 

– Néhány héten belül eldőlhet a sorsom. Szerencsére érdeklődés van irántam, így nem kell kapkodnom – árulta el Erdei. Ha minden szerencsésen alakul, és Erdei az Egyesült Államokban folytathatja, három mérkőzést tervez. A célpont a WBC félnehézsúlyú világbajnoka, Chad Dawson (28), a Nemzetközi Bokszalapítvány (IBF) korábbi bajnoka, Antonio Tarver (41) és mindenekelőtt a Hóhér művésznevű Bernard Hopkins (45). Az amerikai sztár korábban négy éven keresztül volt a középsúly vitathatatlan bajnoka, később félnehézsúlyban is csúcsra ért. 

– Egy Hopkins elleni összecsapás, pláne, ha az én kezem emelik utána a magasba, egy csapásra ismertté tenne. Óriási lehetőségek nyílnának előttem, utána már bárki jöhetne, de főleg Dawson vagy Tavoris Cloud – elmélkedett Erdei. – Nem futnék el a kihívások elől, hiszen a képességeimnek köszönhetően nem kell félnem senkitől.

forrás: blikk.hu


Értékelje cikkünket: (Eddig 11 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Moderálási alapelvek!
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 24 hozzászólás érkezett )
24 Iron Cat [2010-07-28 12:04:48]
Akkor megbeszéltük.
23 The Executioner [2010-07-28 11:54:50]
C.Henry nincs egy szinten Kosteckivel!
Kosteckinek még komoly ellenfele sem volt,és már volt kiütve!
Minden meccse lengyelben volt,természetesen!

A kötelező eliminátori,ha lesz,akkor természetesen nem Erdei hibája!
Miért is lenne?
Az már annál inkább,amit mondott,hogy CSAK neves ellenfelekkel bokszol az utolsó 3 meccsén!Ezek tények,hiszen ő mondta!
Az eliminátorin sokkal jobban örülnék C.Henry-nak!Dehát ő először Shumival meccsel,ám lehet,hogy Shumi inkább Campillo-t választja!Így mehetne az eliminátori Erdei ellen!
Utána a győztes megy majd az üres övért Pascal ellen,mivel Dawson,és az HBO úgyis Butét választja!

"Exe! Minek beszéljen tényekről, amíg nincsenek?"

Hát ez az,hogy még nincsenek,de ő már Hopról,stb. álmodozik!
Mondjuk azt lehet,csak nem sok értelme van!
Jürgen is álmodozik,de ő legalább hozzáteszi,hogy csak álom!

Abban viszont igazad van,hogy nem tudjuk mi folyik a háttérben!
De,hogy ő sem,abban biztos vagyok!
Azért azt már legalább tudja,hogy kik alkotják az elitet!Ezt az UBP-nél még nem nagyon tudta! :)
Hawerkamp remélem azért sejt valamit,bár az UBP-ről nem ez jut eszembe!
Utazgatunk,beszélgetünk... Remélem nem egymással,mert akkor vak vezet,világtalant!
meg azt is remélem,hogy megtalálták az USA-t,mert az UBP nem nagyon ismerős arrafelé! :)))

22 Iron Cat [2010-07-28 11:04:03]
Exe! Minek beszéljen tényekről, amíg nincsenek? Én azt tartom ostobaságnak, amikor valaki olyan dolgokról beszél, amiről még nincs megállapodás. Te viszont rögtön tudod, hogy Erdei mit gondol (vagy mit nem gondol), csak nem vagy a terapeutája? A kötelező eliminátori meccsről meg nehogy már Erdei hibája legyen. Egyébként meg Kostecki semmivel sem rosszabb, mint az általad nagyra tartott Chris Henry, Shaun George, Yusaf Mack hármas. Csak jól esett neked újfent belekötni valamibe.
21 The Executioner [2010-07-28 08:49:04]

"Kritizáld Exe a bokszát! Arról van fogalmad, mert azt látod"

A bokszát? :)
Csak azt majd megteszik,ha bunyózik kint egyáltalán,a külföldi szakújságírók!
Csak arról tehet? A mellébeszéléseiről,ködösítésekről,ellenfél-bemondásokról ki tehet? A pápa? :)

Eddig úgy néz ki,hogy a "neves" ellenfél Kostecki lesz! :)

20 Den [2010-07-27 14:42:13]
Már most hiányzik BZoli? DDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Erdei más dimenzióban él, mint mi. Más az élete minden téren: az edzés a munkája, a végkifejlet a mérkőzés. Ő megkeresheti a többszáz szorosát, mint mi.
Hozzászokott ahhoz, hogy úgy tudjon beszélni: nem mond semmit.

Az ázsiója a semmiből az egekbe került a ranglista elsőséggel.

Akkor is merőben máshogy viselkedik mondjuk egy üzlettulajdonos, ha nincs vevője egész nap, vagy ha rengeteg a vevője.

Zsoltnál bejelentkezett ki tudja hány klub, mindet végigjárja és a valós realításokat mérlegeli a saját szemszögéből.

Ha lehet kimaradnék a Szövetségi Kapitányok névsorából! Sőt az utolsó válogatott szereplés végett- IS- kifejezetten irritál, amikor "szakértőként" nyilatkozik valamelyik focitudós!
/"A focit támogatják, ha megy azért, ha nem azért"!/
19 Iron Cat [2010-07-27 11:59:20]
Kritizáld Exe a bokszát! Arról van fogalmad, mert azt látod. De azt kritizálni, ami a háttérben van, és neked fogalmad sincs róla... Erre mondták a fociban, hogy a 10millió szövetségi kapitány országa vagyunk.
18 The Executioner [2010-07-27 09:06:46]
zorro!
Egyetértek veled sok dologban,de mond meg,vagy mondjátok meg,hogy akkor hogyan lehet kritizálni Erdei Zsoltot? Nem,mint embert,hanem,mint bokszolót? Az ellenfélválasztásait,a mellébeszéléseit,a ködösítéseit,stb.?
17 Shaham [2010-07-26 17:05:19]
zorro miért akarod Tyson-t és Lewis-t bezárni egy cellába tele nácikkal? Rásszista vagy? :D
16 zorro [2010-07-26 16:49:40]
Ezt tényleg nem hiszem el, Erdei Zsoltot cikizni igen gusztustalan dolog, ismeritek őt? Egyrészt a vitathatatlanul a legjobb Magyar profibokszoló, és emberileg pedig látatlanban is nyugodtam mondhatom, a legtöbb Magyar a nyomában sem jöhet!

Erről a négerezésről meg már korábban megírtam, hogy undorító, primitív, sikertelen, boldogtalan senkik, akik így állnak hozzá a sporthoz, bármihez!

A sok kis senkiházit én is összezárnám egy cellába a dagadt öreg Tyson-nal és Lewis-zal, hogy mesélje el nekik a debilségeit!

Ott bezzeg nem emberkednének, szép csendben sírnának anyuért!

Z
15 Bandyka [2010-07-25 21:39:35]
Sírjál csak :)
14 The Executioner [2010-07-25 20:03:49]

Kedves Bandyka!
Olvasd már el,hogy miket ír dallas,ha tudsz egyáltalán olvasni!

"Ugyan már Exet 1 helyről már kivágták, most a 2. ra hajaz :D"

Én hajazok a másodikra? :DDDD

Hova kerültem?

Tudod egyáltalán,hogy kiket,és miért bannoltak akkoriban?
Szerintem nem!
Ennek ami itt folyik még a negyede sem folyt anno odaát,és még nem mondtam sokat! Ott tiszteltük egymást!!!

13 Bandyka [2010-07-25 19:39:26]
Ugyan már Exet 1 helyről már kivágták, most a 2. ra hajaz :D
12 Jon [2010-07-25 19:27:58]
Csak egy maradhat!:)
11 The Executioner [2010-07-25 17:20:13]

Én is összehoználak Narddal,biztos szívesen kifejtenéd neki,hogy ki a néger,meg ki nem az! De leginkább Mike-kal hoználak össze,gondolom neki is elmagyaráznád a négerezéseidet! Bár sorolhatnám,hogy még kivel néznélek meg a ringben,pl. S.Peter-nek is elmondhatnád a "dzsungeles" történeteidet!
Bár szerintem még Mosley is megmutatná neked,hogy merre van az arra!

Az emberiséget mindig a véleménykülönbség vitte előre,és a viták,de ez amit az ilyen dallasfélék képviselnek csak ócska mocskolódás,ami gondolom az értelmi képességeire utal,mivel mást nem tud!
Egyszer nem írt olyat,hogy miért nem igaz,amit írtam,csak a mocsok jön a szájából neki is! Egy pillanatig nem becsülöm többre,mint bizonyos más mocskolódokat,fordított irányban!

De azért adok egy javaslatot neki,remélem,hogy megfogadja:
Vitatkozz inkább ama bizonyos BZolikkal,és hagyd meg mindenkinek a jogot,hogy kivel vitatkozzon,mivel nem vagy az Atyaúristen!

Ennyi!


10 leeloodallas [2010-07-25 16:54:31]
Iron Cat! Szerintem ne foglalkozz ezzel a tudóssal, úgyis csak az az igaz, amit leír, mindegy, mi történik. Írogassa csak a négerimádó ömlengéseit, részemről befejeztem ezeknek az olvasását. Értelem nincs bennük, más véleményére pedig csak akkor vagyok kíváncsi, ha okosabb lehetek általa. Majd ha nem foglalkoznak vele, majd keres más helyet, ahol törődnek vele, mert valószínűleg egyedül lehet az életben, így itt próbálja meg kiélni magát. Hát ebben nem leszek partner. Egy utolsó megjegyzés: Azért összehoznám ezt az exét egy találkán azokkal, akiket ennyire lenéz. Zsolti is biztos szívesen kifejtené a meglátásait;)
9 Shaham [2010-07-25 15:09:14]
Csak már jöjjön össze...:)
8 The Executioner [2010-07-25 15:05:46]

Iron!Mintha Erdei nem ezt csinálná évek óta!
Elmondja saját kis feltételezéseit,amiből,mint már írtam,és te is tudod,eddig a nagy semmi vált valóra!!!
Egyébként persze,megbeszéltük,dehát Madár is folyamatosan beszél,beszél,beszél,........
Megtörtént dolgok lennének,úgy tálalom?
Hát ez az,hogy nem megtörtént dolgok,és ki tudja,hogy lesznek-e egyáltalán!!!
Az pedig tény,hogy eddig kerülték a komoly,ütőerős bokszolókat!

Mondom,ködösíteni én is tudok! Legközelebb Wladimirral lesz tárgyalásban! Persze csak őszerinte! :)
7 Iron Cat [2010-07-25 14:54:13]
Exe! Te nem megmondod, az igazságot, hanem leírod a saját kis feltételezéseid. Ezzel csak annyi a gond, hogy úgy tálalod, mintha ezek megtörtént dolgok lennének. Ráadásul még pontatlan is vagy sok esetben. De már ezeket 100x megbeszéltük. Persze mondd a vaknak, hogy virrad...
6 ppali [2010-07-25 12:42:53]
Zsoltival pontosan ez a baj! Egy jó ideje csak nyilatkozik, nyilatkozik...:)
5 keoma [2010-07-25 12:33:51]
"mindig őszintén és tényszerűen nyilatkozik"
Ezen én is jót nevettem! :-) A ködösítés, mellébeszélés jobban jellemzi a stílusát.
De nem lenne rossz, ha sikerülne.
4 The Executioner [2010-07-25 11:39:02]


Álmodik a nyomor.... Klitschkoék kimaradtak a felsorolásból! :))

Megint megmondta a nagy semmit!!!

Jürgen is álmodozik,de legalább nála van 1 öv,és megmondja az igazat,hogy ez csak álom!
Hop egy legenda,neki már csak a pénz számít,amit meg lehet érteni!
Akkor miből gondolja valaki komolyan,hogy Hop kiállna valaha is Erdei ellen? Épeszű ember nem nagyon,dehát megy a hülyítés már megint!
GBP? :)))) Az UBP-ből csak Maidana érdekelte eddig is Oscart,és majd esetleg Golovkin,ha megszabadul végre Kohl-tól!
Tarver? Na ő érdekes lenne,akár cirkálóban is megküzdhetnének,mert mindketten akörül vannak már! :)
Szerintem esélytelen ő is,mert nem érné meg neki sem Erdei anyagilag!
Cloud? Ő megint egy bemondott lufi!Ha megveri Johnsont,akkor gondolja valaki,hogy Erdeit meg nem? Csúnya vége lenne a meccsnek,persze szerintem!
Johnson megint érdekes meccs lenne,szerintem az se menne végig!
Dawson megint egy bemondott lufi! Egyszerűen neki se kihívás,se pénz nem lenne Erdeiben,akkor mit számítana? :)
Ütőerős bokszolókat amúgy is kerülte eddig is,így én egyik felsorolt világsztárra sem látok reális esélyt! Egyedül Dawson lenne érdekes meccs,mert ott sincs nagy ütőerő,persze ha végigbírná a meccset Zsolti szuflával,mert Dawson Johnsont 2x bírta végig!
Roy jones Jr. is elég lenne neki,szerintem,még mindig tudna újat mutatni Madárnak,és neki nem kéne félni Erdei ütőerejétől sem!
D.Green megint jó lenne,de ott is van egy ütőerő ugye,és ő is a pénzre megy!
Először C.Henry-n legyen túl szerintem,ha bemeri vállalni egyáltalán!

"Mivel Zsolt nem szokott nagyot mondani, mindig őszintén és tényszerűen nyilatkozik"

Ezt honnan vetted? :)))
Még nem is emlékszem olyan nyilatkozatára,amelyikben valami konkrétumot mondott volna!
Volt itt már minden név "bedobva" Madár szájából az évek folyamán,de mi vált valóra?
Persze fogjuk ezt is az UBP-re!

"Dawson es Hopkins eleg keteselyes lenne."

Kétesélyes lenne? Ez a legjobb vicc,amit mostanában hallottam!
Ha ezt tudnák,biztos meggondolnák Erdeit,mert hihetetlen presztizst
jelentene Erdei megverése! :))
De mivel nem tudják,szerintem,ezért esélytelen a meccs!

Iron Cat,ha Madár is beszélhet ennyi "sületlen" dologról minden héten,akkor mi gond azzal,ha valaki leírja a realitásokat,ahányszor ő is nyilatkozik!Ha már az újságírók nem mernek kérdezni semmit!
Ha valakinek hosszú lett a kommentem,akkor sajnálom,de néha le kell szállni földre,és ha más nem teszi meg normálisan,akkor...

Ui.:Ha a felsorolt világsztárok közül valakivel meccse lesz,én leszek az első aki elnézést kér! Szóval várom a Top Rank,vagy a GBP,Don King,
Goosen,DiBella,Shaw,Warren,esetleg a Seminole Warriors bejelentését!
Azért őket mert másnak nem nagyon van annyi pénze az ilyen meccsekre,és a Sau nem érdeklődött!

Na ennyi! (egyelőre...)


3 Boxpetya [2010-07-25 00:07:37]
Tarver nem vonult még vissza???

Meg aztán Zsolti elkezdhetne egy kicsit mozogni, ha ilyen nagy tervei vannak................ láttam néhány friss fotót róla, eléggé kalácsképe van :) Már elnézést, de van vagy 95 kiló!
2 silverwolf [2010-07-24 23:27:16]
Majdnem mindegy melyik tarsasag, csak hozzon Zsoltnak meccset, adjon neki normalis mennyisegu felkeszulesi idot es ne fizessek le a birokat az ellenfelnek. A harom fenti nev mindegyike jo lenne. En Tarverrel kezdenek, o a leginkabb verheto a harom kozul. Dawson es Hopkins eleg keteselyes lenne.
1 Cukorka [2010-07-24 22:33:29]
Mesés lenne, ha csak egy is összejönne ezek közül! Mivel Zsolt nem szokott nagyot mondani, mindig őszintén és tényszerűen nyilatkozik, én reménykedem benne, hogy most is megalapozott ez a történet, és tényleg van több ajánlata. De hogy az USA-ból is érdeklődnek utána, vajon melyik promóció lehet? Legnagyobb esélye szerintem a az Aranyfiúnak van, mivel elvileg nekik van valami közük az UNI-hoz (valami együttműködési megállapodást kötöttek úgy egy éve, de javítson ki valaki, ha tévednék: tudtok egyetlen meccsről is, amit UNI-s boxolónak rendezett a Golden Boy kint??.....), de az öreg Don King is benne lehet a pakliban..... De tudjátok, én még a Sau-nak is örülnék......


Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML Küzdelem a spammelők ellen site statistics SG.hu WebTop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika