Az Universum Box-Promotion hivatalosan is bejelentette, hogy mostantól az eddigi interim bajnok Jürgen Brähmer (34 győzelem – 2 vereség) a WBO félnehézsúlyú világelsője, miután Erdei Zsolt november 21-én a WBC cirkálósúlyú bajnokával, Giacobbe Fragomenivel bokszol. "Madár" maga mondott le a 2004-ben megszerzett, tizenegyszer megvédett vb-övről!
Dietmar Poszwa, az Universum első embere: „Erdei Zsolt közel hat évig volt a WBO bajnoka, de ő most karrierje kiemelkedő eseményére készül. Többször akartunk címegyesítést szervezni, de sajnos a tárgyalások egyik esetben sem vezettek eredményre. Így aztán kapva kaptunk a kínálkozó lehetőségen, hogy a WBC cirkálósúlyú övéért bokszoljon. Minden érdekelttel megegyeztünk, így összejött egy nagy küzdelem Zsoltnak. Sok sikeres bokszoló volt már a boksz történelmében, de sokkal kevesebben vannak azok, akik két súlyban is világbajnokok lettek!”
Jürgen Brähmer, aki az Universum 33. profi világelsője, augusztus 22-én, Budapesten, Aleksy Kuziemsky legyőzésével lett interim bajnok. Címét december 19-én, az orosz Dmitry Sukhotsky (14 győzelem – 0 vereség) ellen teszi kockára első alkalommal.
Az én (egyéni és önzö) szempontomból kár lenne, ha a schwerini gála is elmaradna. Elesnék egy kis bevételtöl karácsony elött.
9seres[2009-11-14 12:40:17]
Ez az egész: 80% üzlet (és nem a miénk) 20% sport. Az azért szép, hogy a szemétséget vidám, örömteli hírként akarják eladni. Hát akkor hurrá!!! Most már akár el is maradhat a meccs mondjuk gyomorrontás, vagy influenza járvány miatt. A fritzek már győztek.
8Suspect Zero[2009-11-14 11:20:01]
Szolnok-Szeged. Kicsit talán diszlexiás vagyok. Egyszer Zamárdi helyett Almádiba mentem :)
7Adam[2009-11-14 11:13:46]
Az Erdei-Nelongo meccs Szegeden volt.
Én voltam a ringorvos.
Furcsa fintora a sorsnak, hogy valószinüleg Schwerinbe is meghívót kapok.
6Suspect Zero[2009-11-14 10:57:20]
Mennyire durva már, hogy Sukhotsky utoljára Juan Nelongo Pérez ellen bokszolt WBO Európa meccsen, akit Erdei Zsolt Szolnokon vert 2003-ban interkonti mérkőzésen. Zsoltnak is az volt az utolsó küzdelme a WBO vb-címmérkőzés előtt.
5vadasz[2009-11-14 08:19:50]
Hajrá Sukhotsky!!!! Fogalmam sincs ki Ő, de nagyon szúrkolok neki, hogy egy iszonyatos nagy ko-val győzze le Brahmert.
4Öreg[2009-11-14 06:12:53]
Gusztustalanok, nem véletlenül küldtem el őket a sajtótáj után a k..........aba sajnos igazam lett, bár ne lett volna.
3silverwolf[2009-11-14 01:11:36]
Gusztustalan az egesz ugy. Remelem viszont, hogy Zsolt megmutatja ezeknek a penzehes nemeteknek, hogy barhol kepes boldogulni, akar nagyobb sulycsoportban is.
2csakk[2009-11-13 22:11:41]
Ez tényleg egy fantasztikus lehetőség! Leadhatja végre az övét és megküzdhet egy olyan övért, amit majd újra kötelezően meg kell védenie. Ez a címegyesítés? De nembaj, Zsolt olyat csinálhat amit még kevesen. De már csinált(ak) is mérkőzés nélkül leadta az övet.
1Iron Cat[2009-11-13 19:03:11]
Dietmar Poszwa arcát akkor szeretném megnézni, amikor az ostoba börtötöltelék Brahmert kicsapkodják a ringből... Eddig is volt 1-2 veresége, szegény Kuziemskyt is beáldozták neki, de sokáig nem húzhatja. szeretnék látni egy első Veit-meccshez hasonlatos meglepit!!! Ez a figura csak nők ellen mer kiállni, Zsolt már meredek lett volna neki.