„Hogy én sérült lettem volna? Nem, nem voltam sérült, most sem vagyok az. Én egy egészséges világbajnok vagyok, aki csak arra vár, hogy bevetésre kerüljön.” – mondta Zsolt az Origo-nak adott interjúban, majd azt is elárulta, mi a valós oka annak, hogy nem bokszolt.
„Egyszerű: túl sokba kerültem volna nekik, illetve amennyit az Universum kínált, azért nem voltam hajlandó szorítóba lépni. Pedig már jelentősen engedtem igényeimből, januárban, Magdeburgban életemben először kisebb gázsiért léptem szorítóba, mint az előző meccsemen. De most még abból a pénzből is faragni akartak, nem is keveset. Ebbe már nem mentem bele. Aztán az Ina Menzer tervezett vb-meccse meghiúsult, kellett egy kísérő meccs a Balzsay-Stieglitz összecsapás mellé, és hat héttel a tervezett mérkőzés előtt szóltak, hogy ugorjak be. Nemet mondtam.”
Erdei legközelebb november 28-án bokszol, ám az még a jövő zenéje, hogy ki ellen. Kohl ugyanis ismét
meglebegtetett egy Gabriel Campillo elleni címegyesítést, de ismerve az elmúlt két év történéseit, sokkal nagyobb esély van arra, hogy az interim bajnok Jürgen Brähmer ellen bokszoljon.
„Ha minden igaz, november 28-án szorítóba lépek, akárki legyen is az ellenfelem. És ebben az esetben 14 hetem van hátra a meccsig, hétfőtől áttértem a napi tréningekre, négy hét múlva pedig kiutazom Hamburgba, s Fritz Sdunekkel megkezdjük a kemény felkészülést. Tudja, így harmincöt évesen kevés edzéssel is jobb formában vagyok, mint korábban rengeteg munkával. Nagyon kell vigyázni a túledzéssel. Huszonöt éves pályafutásom alatt annyit edzettem már, hogy sok is volt.”