www.monokli.com
Hírek/Cikkek Interjúk Videók Ranglista Erdei Zsolt Mart Építőipar Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!Hasznos oldalak: az egérkímélő kezdőlap!

Erdei Zsoltot érdekli az Európa-bajnoki cím

A+A-
2010. febr. 20., szombat, 19:014096 olvasás - 18 komment


Erdei Zsoltot érdekli az Európa-bajnoki cím

Pedig a Bokszvilágszervezet (WBO) korábbi félnehézsúlyú, illetve a Bokszvilágtanács (WBC) cirkálósúlyú magyar világbajnokát az Európai Bokszunió (EBU) a félnehézsúlyú övét birtokló walesi hivatalos kihívójaként rangsorolta – azaz május 13-ig ha akarna, ringbe léphetne a Madár becenévre hallgató bunyós. Újra övért, ráadásul kedvenc súlycsoportjában. 

– Az EB-öv is több a semminél, ráadásul vonzó, hogy újra félnehézsúlyban mérkőzhetnék – bocsátotta előre Erdei Zsolt.

– A legnagyobb probléma azonban az, hogy munkaadóm, az Universum Box Promotion még nem értesített erről a lehetőségről. Semmilyen hivatalos megkeresés nem érkezett, így nem számolok ezzel a mérkőzéssel. Mondjuk rajtam nem múlna, ha a menedzsmenteknek sikerül megegyeznie, bármikor, bárki ellen szívesen kesztyűt húzok.

A magyar bokszoló szerződése júniusban lejár a hamburgi istállónál. – Eddig nem beszéltünk hosszabbításról, de nem is ez az egyetlen lehetőség – árulta el a bokszoló, hozzátéve, kedvező ajánlat esetén máshol is folytathatja pályafutását, de akár vissza is vonulhat.

forrás: blikk napilap


Értékelje cikkünket: (Eddig 5 szavazat érkezett)

Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10
Adja hozzá a kedvencekhez:

 
Moderálási alapelvek!
Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít


Hozzászólások: ( 18 hozzászólás érkezett )
18 Iron Cat [2010-02-27 11:29:03]
Exe! Nem bántani akarlak, de Te lettél ennek a honlapnak az új Sztregója, aki úgy megy előre, mint egy szemellenzős ló. Annyira szorgalmas vagy, hogy nem is tudom veled felvenni a versenyt. Talán majd egyszer szóban, de írásban most már én is feladom.
17 gyaloggos [2010-02-27 11:10:58]
"Kell szólni a Rácz Félix-nek. Majd ő bevezeti Amerikában a mi Zsoltinkat.
Ami a vicc, hogy neki tán előbb sikerült volna mint Uni-nak.
:-)"

Csonttörö boxolt ki, nyilván, hogy Madárnak is lehetett volna lehetőséget szerezni.

Az Universumnál a szándék hiányzott, nem kockáztattak, tutira akartak menni, mindig.
16 The Executioner [2010-02-23 10:00:30]

"Mindezért ,mi box rajongók is köszönettel tartozunk az Universumnak .
Nélküle nem kerültek volna magyar boxolók a profibox élvonalába"

:)))

Ez csak feltételezés!Inkább biztos megélhetésük nem lett volna!
Az élvonalba lehet máshol is bekerültek volna,de "sztárok" itt(UBP) soha nem lehettek,és nem is lesznek!Még aki megérdemelné,az sem!
Rácz Félix pedig többet ért el egy magyar bokszolóval,mint az UBP kb.10 év alatt sem a magyarokkal!GBP gála az USA-ban!Ezt melyik magyar bokszoló tudja felmutatni az UBP-nél?
Szerintem Félix sokkal hamarabb,és nagyobb neveket tudott volna összehozni bármelyik magyarnak az UBP-nél,még ha menedzserként is!
DE a magyarok nem erre vágytak,vágynak!Tisztelet a kivételnek,pl.:Kokó!
A többiek viszont,ahogy itt is írta Maestro csak "tisztes" megélhetés miatt mentek az UBP-hez,amit senki sem vet a szemükre,én sem,csak akkor nem kéne folyton hangoztatni,hogy: "ÉN vagyok a legjobb a súlycsoportban,meg bárkivel-bárhol,stb." Ez hiteltelen,főleg az UBP-nél!
Egyébéként most már megtehetné a "mi Zsoltink",hogy vált,hiszen eddig is keresett,nem is keveset,és erre a májusi gálára beugróként csak alamizsnát fog kapni,ha elvállalja,de még mindig gondolkozik,hogy esetleg aláírja a szerződés folytatását! :)
Van persze,aki(k) ezt nem tehetik meg,ami érthető is!
15 Maestro [2010-02-23 09:41:19]
Kell szólni a Rácz Félix-nek. Majd ő bevezeti Amerikában a mi Zsoltinkat.
Ami a vicc, hogy neki tán előbb sikerült volna mint Uni-nak.
:-)
14 totya [2010-02-22 23:15:42]
Zsoltra az Universumnál "nagy" meccsek már nem várnak. Jó , ha még egy bármilyen mérkőzést összehoznak neki . Szerintem semmilyen körülmények között nem fogják a szerződését sem meghosszabbítani, ezért ha van elfogadható ajánlata más "cégtől" akkor azt meg kell ragadnia, ha még boxolni akar.

"HA !!! visszavonul (veretlenül , ami valljuk be , nem semmi ) , akkor is amit elért az jó ideig felülmúlhatatlan lesz.

Beírta magát Pap lászló mellé a magyar box történetébe.

Mindezért ,mi box rajongók is köszönettel tartozunk az Universumnak .
Nélküle nem kerültek volna magyar boxolók a profibox élvonalába.

13 Maestro [2010-02-22 17:38:56]
Szerintem Zsoltnak teljesen megfelelnek ezek a körülmények, soha nem erőltette a nagy meccseket nem csak az Uni a hibás ebben. Ő egzisztenciát akart, nem Amerikában hanem Magyarországon. Azért ezekel a meccsekel bőven megkereshetett annyit, hogy felhúzon egy szép házat, a feleségének ne kelljen dolgozni, a gyerek megfelelő iskolákba járhasson stb stb. Azért ez ebben az országban nagy dolog . Ezekkel a pénzekkel amiket kereset ez már simán elérhető volt számára. Nagy kockázat nagy pénz helyet a kisebb kockázat ,de biztos megélhetést választotta és azért itthoni szinten biztos nagyon jó pénzeket keresett így is.
Ki hibáztatná ezért ?!
12 The Executioner [2010-02-22 11:46:37]
Sus,mert neked még válaszolok is.
Igen,én abból indulok ki,hogy volt ilyen ajánlat!De ezt úgysem tudjuk meg soha,hiszen ezt elárulni nem áll érdekében senkinek!Amiből sokan kiindultak,az egy boxrec-editor elszólása volt!Az,hogy Erdei nem tudott,és nem tud semmiről,az már ne is haragudj,de számomra,és ahogy olvastam sokak számára nem sokat jelent!Előbb tud az origo a dolgokról,mint ő,még a saját mezőnyét se tudja,sajnos!
Az UBP szervezi a meccseit,akkor neki miért kellene tudnia valamiről is,úgy egyébként? Amit Kohlék mondtak,mondanak az neki "szentírás"!Ebből indulunk ki?
Ne már! :) Gondolom,azt is sokan elhitték,hogy jönnek a nagy meccsek,csak anno megijedt Roy,Nard,mostanában pedig Cloud,és Tarvert még le is tagadják!
Én ezekkel a hírekkel kapcsolatban nem a németeknek hiszek,azt hiszem érthető módon,hiszen eddig sem tartottak be semmit az ígéretek közül,de erre inkább Sturm,és Dzindziruk tudna érdemben válaszolni!
A másik:
"Azt mondod egy 36 éves bokszolónak, hogy bokszoljon ingyen, hogy aztán talán nagy pénzt kereshessen! Ne már, ezt talán még te sem gondolod komolyan. Három éve még rendben lett volna, de most?"

Igen azt mondom,és igen most!Mivel most jár le a szerződése!Nem én tehetek róla,hogy évente 1 meccset bokszolt eddig is!Most pedig azért írom,mert most van realitása a dolognak!(Egyébként én már a kezdetektől ezt írtam,de ez egy másik dolog!)
A realitás pedig,Erdei élete csúcsformájában érzi magát,szakmailag,és minden szempontból,akkor ideje váltani!
Bokszoljon ingyen? Miért mennyit fog kapni "töltelékként" egy UBP-s gálán?????
Utána is,ha marad kb. ugyanannyit,nem?
Namost,ha ingyen elvállana bármilyen gálát,akár az ESPN-en is,akkor utána mennyit keresne,ha megismernék a nevét? Más kérdésem nincs!
A félnehéz elitmezőnye,kor szerint:
-B.Hopkins 45 éves
-R.Jones Jr. 41 éves
-G.Johnson 41 éves
-D.Green 36 éves
11 Adam [2010-02-22 11:19:15]
Leírtad helyettem Suspect, amit gondoltam, de már belefáradtam újra leírni.
10 Suspect Zero [2010-02-22 11:17:20]
Igazából az a vicces, hogy kénytelen az ember végigolvasni ennyi sületlenséget. Eleve abból indulsz ki, hogy volt ilyen ajánlat. Holott Erdei mondta, hogy nem volt ilyen ajánlat, csak egy kamu hír, ami elterjedt. A többi meg már mese habbal. Azt mondod egy 36 éves bokszolónak, hogy bokszoljon ingyen, hogy aztán talán nagy pénzt kereshessen! Ne már, ezt talán még te sem gondolod komolyan. Három éve még rendben lett volna, de most?
9 The Executioner [2010-02-22 11:07:51]
Az origo.hu-nál már kijavították a hibát,végre-valahára,de az elég gáz,hogy ilyen riporterek csinálnak interjút,ráadásul még Erdei sincs tisztában a súlycsoportjában levő bokszolókkal,ráadásul nem az alja a mezőnynek! :)
Engem elképeszt sok rajongó,amikor azt mondja,hogy nem kellett volna elvállani egy Tarver elleni meccset!Na,ezért tartunk itt,ahol!Ha van olyan amerikai sztár,aki szóba állt volna Erdeivel,akkor még az utat is neki kellett volna fizetni,csak hogy egyszer megküzdhessen velük,nemhogy a pénzre fogni!Feltéve,ha valaha is volt,vagy lesz ilyen lehetőség,amit én személy szerint,erősen kétlek!
Annyit még,hogy az HBO-hoz az ESPN-enen keresztül vezet az út,szerintem!Nem pedig a Német gálákon keresztül!
Egyébként akkor lesz EBU meccs,ha ezt Warren is akarja,sajnos erre nagyon kevés az esély,mivel egy Campillo,vagy Murat elleni csata,sokkal könnyebb lenne nekik!Plusz,ha nyer Clev,akkor megnyílik neki Amerika,és Dawson!Azért ez nem kicsit elgondolkoztató a számukra!
Szerintem majd beteszik vagy az áprilisi,vagy a májusi gálára "tölteléknek",ez aztán majd hozza a pénzt,amit sokan hiányolnak!Itt biztos alamizsnát fog kapni,vagy egy kis "zsebpénzt" Kohltól! :)
De ha tartja magát a saját véleményéhez,akkor mivel komoly ellenfél sose lesz az UBP-nél,szedi a sátorfáját,és továbbáll,vagy visszavonul!
Azt még valaki elmondhatná,hogy ha valaki megmondja,hogy neki nem kellenek hurkagyurkák,de a munkáltatónál kizárt,hogy más legyen,akkor még mire vár???
Tudom,a "sült madárra"! :) Az a kár,hogy ez még igaz is,sajnos!Soká lesz még június!Majd a visszavonulás után kíváncsi leszek a "fanyalgókra",hogy az amik nem adtak volna pénzt,és a többiek is megijedtek,pedig Zsolti bárkivel-bárhol,stb.
Ebben csak az a dolog sántít,hogy a bárkivel-bárhol az szép-és jó,csak az UBP-nél ez kizárt,tehát ahogy anno mondta valaki,kibicnek semmi sem drága,de ki is itt a kibic? Ha a Top Ranknél,vagy a GBP-nél,vagy akár Warrennél lenne,akkor lenne értelme ennek a mondatnak,de így...? Vicces!
8 Suspect Zero [2010-02-21 14:29:02]
Az ESPN nem HBO. Annyit keresett volna, mint a 2004 előtti interkonti meccsekkel.
7 klicsko90 [2010-02-21 13:58:39]
Azért a Tarver-Erdei meccsből szakíthatott volna Zsolt pénzt:)
6 Adam [2010-02-21 11:28:11]
Szerintem sem volt megalapozott.
5 Boxpetya [2010-02-21 11:01:05]
Ha egyáltalán volt bármilyen lehetőség Tarver ellen boxolni...!!! Zsolti szerint kamu volt a hír!
4 Adam [2010-02-21 10:21:26]
Mit kapott volna?
Pénzt biztos nem, csak valami alamizsnát az ESPN-töl.
3 Simi [2010-02-21 10:04:08]
Lehet kapott volna, de ne felejtsd el, hogy eddig mindig minden feladatot megoldott a Zsolt. Érdemeit senkinek nincs joga megkérdőjelezni.

Szerintem azért még küzdeni fog világbajnoki címért! Valaki úgyis szerződteti, és pár mecset még vívni fog, amibe benne lesz egy nagy erőpróba számára. Még tudnak belőle pénzt csinálni!
2 klicsko90 [2010-02-20 21:26:03]
Sajnos nem lesz zsolt már nagy világszövetségnél bajnok,mivel mikorra odajutna visszavonul+ha kiment volna az USA-ba boxolni tarverrel ott kapott volna azért :(
1 jicsini [2010-02-20 21:01:27]
Zsolti! Hagyd a francba ezt a visszavonulós szöveget, szerintem ez is hozzájárul ahhoz, hogy az uni mélyen alul értékel! MADÁR vagy, és szárnyalnod kell!


Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat
www.monokli.com
monokli@monokli.com


SITEMAP XML Küzdelem a spammelők ellen site statistics SG.hu WebTop
Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek Best-Top Statisztika