2007. dec. 9., vasárnap, 22:131090 olvasás - 1 komment
A bázeli profiboksz gála nehézsúlyú címmérkőzésén Oleg Platov (26 győzelem – 1 vereség) és Danny Williams (37 győzelem – 6 vereség) az IBF interkontinentális övéért meccselt, ám küzdelmük eredmény nélkül ért véget. Mindkét harcos nagy ütésekkel indított az első menetben, ám Platov volt a hatásosabb, de a második menetben a bal szeme fölött felszakadt egy összefejeléskor. A mérkőzés irányítása ekkor már Williams kezében volt, azonban a vezetőbíró a negyedik menetben, 2:15-nél beszüntette a mérkőzést, és az IBF szabályok szerint így eredmény nélkül fejeződött be. Williams a mérkőzést követő interjúban azt mondta, hogy Platov sérülése nem volt rosszabb a negyedik menetben, mint a másodikban, és csak azért fejeződött be a mérkőzés, mert nem akarták hagyni nyerni.
hirdetés