2010. jún. 10., csütörtök, 18:38764 olvasás - 2 komment
A WBO kisnehézsúlyú világelsője, a német Marco Huck (29 győzelem – 1 vereség) továbbra a Sauerland Event egyik legfoglalkoztatottabb bokszolója marad, hiszen augusztus 21-én, Ertfurtban, újabb címvédő mérkőzésen vesz részt.
Mint ismert, a még mindig csak 25 esztendős ökölvívó március közepén, majd május elején védte övét, utóbbi alkalommal a nehézsúlyból érkezett Brian Minto ellen (TKO9), így a nyár derekán már a harmadik idei címmérkőzése következik.
„Már várom, hogy ismét akcióba lépjek” – fogalmazott a német, akinek még keresik a kihívóját. „Mindegy, hogy kivel fogok bokszolni, világbajnokként nem várhatok könnyű feladatot. Legyőzök bárkit, akit a csapatom ellenfélként szerződtet.”
A bokszoló New Yorkban nyilatkozott, ugyanis promóterét, Wilfried Sauerland-ot kísérte el a „Hall of Fame” beiktatására.
hirdetés