2008. okt. 25., szombat, 23:591187 olvasás - 11 komment
November 15-én, Nashvilleben (Tennessee álam, USA) rendezik a két korábbi amerikai (világ)bajnok, és sydneyi olimpikon küzdelmét, a Jeff Lacy – Jermain Taylor meccset. A korábbi középsúlyú vitathatatlan világbajnok nyilatkozott felkészülése állapotáról:
hirdetés
„Nagyon jól mennek az edzések, minden az elképzeléseink szerint alakul” – fogalmazott Taylor három héttel a küzdelem előtt. „Tudom, hogy Jeff is keményen dolgozik, de nagyon magabiztosan várom a november 15-ét. Ez a leghosszabb kihagyásom, mióta hivatásos ökölvívó lettem, de ez az idő lehetőséget adott arra, hogy újult erővel a karrieremre koncentráljak.”
„Most minden ezen a mérkőzésen múlik, úgyhogy nem engedhetek meg semmilyen lazaságot. Szeretnék kiütéssel győzni, de valójában most csak az fontos, hogy az én kezemet emeljék magasba a meccs végén!”
Mint ismert, Jermain Taylor (27-2-1) bokszolhatott volna Carl Froch ellen a WBC betöltetlen nagyközépsúlyú bajnoki címért is, ám az HBO inkább a két korábbi bajnok találkozóját támogatta. A pénz elosztásán annyira komoly vita volt, hogy Lacy a gyenge ajánlatot miatt még a visszavonulását is bejelentette. Később persze megegyeztek.