Jövő szombat helyett július 18-án, London helyett Manchesterben rendezik az Andreas Kotelnik - Amir Khan WBA kisváltósúlyú vb-címmeccset. Az ok, Kotelnik a felkészülés közben fogsérülést szenvedett, amely később be is gyulladt. Az érintettek tegnap sajtótájékoztatón ismertették a fejleményeket.
„Péntek reggel visszatérek Ukrajnába, ahol egy kisebb szájsebészeti operációt hajtanak végre” – beszélt a vb-címvédő. „Ez már nem lesz hatással a felkészülésemre, és egy héten belül már ismét sparringolni fogok.
„Amikor legyőzöm őt, a legutolsó dolog, amit hallani akarok, hogy egy fogfájós embert vertem meg” – mondta Amir Khan. „Én boldog vagyok, ahogy a küzdelem ügye halad, mert a legfontosabb, hogy nem akartam elveszteni a világbajnoki mérkőzés lehetőségét.”
Khan edzője, Freddie Roach elég keményen fogalmazott az ukrán címvédő „fogsérülése” miatt. „Ne mondja nekem senki, hogy nem tud két hét alatt felgyógyulni egy ilyen apróságból. Ugyan már!”