2011. dec. 6., kedd, 11:19590 olvasás - 0 komment

Magyar Sambo Szakszövetség képviseltette magát a december 3-án megrendezett osztrák nemzetközi bajnokságon. Az Osztrák Szövetség első ízben rendezte meg nemzeti bajnokságát, amely rögtön nemzetközire sikeredett. Rendezvényükre meghívták a cseh, a német, az olasz, a magyar és az orosz szövetség képviselőit. Moszkvából két csapat érkezett és egy elég ütős szombati programot sikerült összehozni.
A Magyar csapatot Papp Imre szövetségi elnök vezetésével versenyzőként Blázer Frank és Árva Gábor képviselte.
Versenyzőinknek a tisztes helytállás és a tapasztalatszerzés, erőfelmérés volt a cél ebben az erős mezőnyben, hiszen az említett országokhoz képest itt még gyerekcipőben van a sportág.
Bíztató eredmények születtek:
- Blázer Frank, - 90kg, Combat sambo, IV. hely
Frank eredeti versenysúlya 80kg, így nehéz fába vágta a fejszéjét. Keményen kűzdött, de az elődöntőben találkozott az egyik rutinos orosz versenyzővel, aki a mezőny legmagasabbjaként nem engedte közel magához és erőfölényét, tapasztaltságát kihasználva verte a Magyar harcost. Ebben a súlyban 3 orosz versenyző is volt, ezért mindenképpen jó eredmény a IV.hely.
- Árva Gábor, + 100kg , Sport sambo, III. Hely
Gábor először lépett pástra, még semmilyen szabályrendszerben sem volt mérkőzése. Egy rutinos szlovák birkózóval találkozott, aki technikailag nem bírt a magyarral, csak folyamatos szabálytalankodással tudta megállítani Gábort. A szlovák versenyző a döntőben egy olasz harcossal találkozott, és az olaszt is ugyanúgy szétfejelte. (természetesen a bírók nem láttak semmit)
Összességében egy sikeres verseny volt, a Magyar harcosok az elvárásoknak megfelelően kűzdöttek.
hirdetés