2008. szept. 25., csütörtök, 20:232673 olvasás - 2 komment
A Profibox Promotion legfrissebb igazolása, az olimpiai bronzérmes Mizsei György (2 győzelem – 1 vereség – 1 döntetlen) is ringbe lép az október 11-i, orosházi küzdősport fesztiválon, melynek bokszprogramjában az UBC bajnok Popovics Tamás, és a WBF bajnok Nagy „Hóhér” József is megmutatja magát.
hirdetés
Az amatőrként Erdei Zsoltot is legyőző klasszis ellenfele a négy menetre tervezett mérkőzésen a Hungarian Top Team veretlen cirkálósúlyú ökölvívója, az egykori amatőr válogatott Turgonyi Bálint (7 győzelem – 0 vereség) lesz.
A 36 esztendős Mizsei 1992-ben, a barcelonai játékokon szerzett érmet (71 kg-ban), de 1991-ben és 1996-ban is bronzérmes volt az amatőr Európa-bajnokságon. 1996-ban még részt vett az atlantai olimpián is, ám a második körben a háromszoros WBC nagyközépsúlyú bajnok Markus Beyer pontozással búcsúztatta. Profi karrierjét 1997-ben kezdte, amely szinte azonnal kurtán-furcsán befejeződött, hisz a németországi debütálásakor alaposan elpáholta a későbbi középsúlyú WBO bajnok svéd Armand Krajnc-ot, ám a helyi pontozók elvették tőle a győzelmet.
Ezt követően Szekszárdon még nyert egy meccset, majd közel tíz esztendőn át nem hallatott magáról. 2006-végén viszont újból kesztyűt húzott, nyert egy küzdelmet, majd 2007 januárjában döntetlenezett.