2008. aug. 12., kedd, 11:511050 olvasás - 0 komment
Bár keményen küzdött a 16 közé jutásért Varga Miklós a pekingi ökölvívó torna 60 kilogrammos súlycsoportjában, a pontozóbírók szerint 12:3 arányban alulmaradt a kazah Merej Aksalovval szemben. Portálunk részére Máté Attila vezetőedző értékelte bokszolója teljesítményét.
hirdetés
„Ha 10:8-at hoznak ki, befogom a számat, morogva ugyan, de elfogadom az eredményt. A 12:3 azonban nem volt reális! Mikivel elégedett vagyok, végrehajtotta a válogatott edzőinek utasításait, keményen harcolt. Az elején látszott, hogy csak a tiszta, hátsókezes találatokat nyomják be, s ennek megfelelően talán erre kellett volna jobban rámenni: ballal előkészíteni, aztán jobbal, ami belefér!” – értékelt a sámsoni mester.
„Egy remek mérkőzést tettek tönkre a bírók, mert egy kiegyenlített csatában a végén bármi megtörténhetett volna. Sajnálom, hogy elvették versenyzőm esélyét, mert Miki az a fajt bunyós, aki ha kell, meghal a szorítóban, az utolsó energiatartalékát is kiadja magából. Úgy láttam, el sem fáradt. A pontozást figyelembe véve én azt kértem volna tőle, még jobban nyomja meg a meccs második felét. Ha hazajön, kicsit pihenünk, aztán összeszedjük magunkat, s készülünk az Európa-bajnokságra. Szeretnénk megmutatni, hogy Miki olyan bokszoló, aki megállja a helyét komoly nemzetközi versenyen is.” – fogalmazott Máté Attila.