2008. aug. 13., szerda, 16:311236 olvasás - 7 komment

Varga Miklós a 16 közé jutásért 12:3 arányban szenvedett vereséget kazah Aksalovtól a pekingi ökölvívó torna 60 kilogrammos súlycsoportjában. A szerintünk igencsak részrehajló bíráskodást hozó mérkőzésről Miki nyilatkozott portálunknak.
„Hogy hogyan értékelem a meccset? Az az igazság, hogy jól éreztem magam a meccs előtt, nem volt semmilyen gondom, éreztem magamban az erőt! A meccsről: nem akarok arról beszélni, hogy hogyan pontoztak, mert kikaptam. De lehetett volna ez egy kiegyenlítettebb meccs is, és ha a végére elfárad a kazah srác, akkor máshogy is alakulhatott volna. Úgy érzem, hogy amit edzőm, Máté Attila tanácsolt otthonról, az bejött, mert szerintem az első menetben nem maradtam alul, még annak ellenére sem, hogy vezetett a srác. Attila éppen azt mondta, hogy nem szabad „eladni” az elejét!”
„A második menetben volt egy hullámvölgy, amikor nem voltam nagyon összeszedett, de a harmadik és a befejező menetben megint erőre kaptam. De ez már kevés volt! A lényeg az, hogy szerintem nem nyertem volna akkor sem, ha a pontozás reális. De akármi lehetett volna. Balzsay Karcsi bácsi amikor megmondta az eredményt a harmadik menet után, már tudtam, nincs esélyem” – értékelte Miklós pekingi teljesítményét.
hirdetés