Szombaton már írtunk a harmatsúlyú Z Gorres (31 győzelem – 2 vereség – 2 döntetlen) szerencsétlenségéről, aki egy győztes mérkőzésen szenvedett olyan fejsérülést, amely után azonnal meg kellett műteni, hogy életét megmentsék.
Gorres a kolumbiai Luis Melendez ellen bokszolt egy tíz menetes küzdelem során, amit pontozással simán megnyert, ám az utolsó percekben padlóra került, és csak nehezen húzta ki mérkőzés végéig. A filippínó bokszoló az utolsó gongszó után nem sokkal rosszul lett, és már hordágyon, félig alélt állapotban vitték ki a küzdőtérről.
A 27 éves bokszolót nem sokkal később megműtötték, hogy az agyára gyakorolt nyomást csökkentsék. A műtét sikerült, de Gorrest azóta is mélyaltatásban, vagyis mesterséges kómában tartják.
A legfrissebb hírek szerint a bunyós agyi nyomása stabil, és az orvosok már nem félnek attól, ez az érték romlani fog. A tervek szerint kedden kezdik a lassú ébresztési folyamatot, s hamarosan leveszik a lélegeztető gépről is, mert egyedül is képes lesz lélegezni.
Z Gorres családjától származó hírek szerint a bokszolónak jó esélye van a felépülésre, de az csak később derül ki, hogy szenvedett-e maradandó agysérülést. Természetesen az ökölvívó karrierjét semmiképp nem folytathatja!