Pacquiao vállalja a Mosley elleni meccset
2009. jún. 4., csütörtök, 00:561565 olvasás - 8 komment

Újabb mega-küzdelem várható, ahol az egyik résztvevő a súlycsoportok és világszövetségek felett álló ökölvívó szupersztár Manny Pacquiao (49 győzelem – 3 vereség – 2 döntetlen), a másik fél pedig a WBA jelenlegi váltósúlyú bajnoka, az örökifjú „Sugar” Shane Mosley (46 győzelem – 5 vereség).
Néhány napja Mosley egyértelműsítette, hogy érdekli a küzdelem, és formálisan ki is hívta a filippínó szupersztárt. Egy ilyen kihívásra pedig illik válaszolni, még Pacquiaónak is, hiszen az invitálás egy korábbi P4P első szájából hangzott el. Már csak azért is, mert üzletileg és közönség szempontjából is remek párosítás lenne a két ökölvívó derbije. Pacquiao válasza röviden: nyitott a mérkőzésre.
A lehetséges október 17-i küzdelem bevételi elosztása, Mosley elképzelése szerint, 60-40 lenne az ellenfele javára. A részleteket Richard Schaefer (Golden Boy Promotions) és Bob Arum (Top Rank Inc.) tárgyalják majd meg, de a két fél hozzáállása elég biztató, ekképp vélhetően meg fognak tudni egyezni. A mérkőzést köztes súlyban, valószínűleg 143-145 font között rendezik meg, várhatóan Las Vegasban.
hirdetés
Moderálási alapelvek!
Hozzászólások: ( 8 hozzászólás érkezett )