2009. dec. 16., szerda, 22:121859 olvasás - 3 komment

Az ismert nehézsúlyú ökölvívó, David Tua (50 győzelem – 3 vereség – 1 döntetlen) jövő évi első meccsét mégsem az Egyesült Államokban fogja megvívni, hanem egyelőre Új-Zélandon igyekszik bizonyítani. A márciusban megrendezésre kerülő mérkőzés helyét, és pontos idejét még nem hozták nyilvánosságra, ám azt már bejelentették, hogy Tua ellenfele az Amerikában élő nigériai Friday Ahunanya (24 győzelem – 5 vereség – 3 döntetlen) lesz, akit – keresztneve alapján – természetesen „Péntek 13”-nak becéznek.
„Meg akarom semmisíteni Friday-t” – mondta Tua. „Újra rombolni akarok. Ha vissza akarok térni az amerikai gálákra, úgy olyan teljesítményt kell nyújtanom itt, délen, hogy arról az Egyesült Államokban is beszéljenek.”
„Ezért megyek Új-Zélandra, hogy nyerjek. Ki fogom ütni David Tuát, de ha nem sikerül, akkor pontozással fogok nyerni. Bárki, aki érti az ökölvívás tudományát, tudja hogy lehet megverni David Tuát. Ezt a ringben be is bizonyítom” – jelentette ki Péntek 13.
A 37 éves Tua a nehézsúly egyik legismertebb alakja, noha soha nem sikerült vb-címet szereznie. A pazar mérlegéről, és még pazarabb kiütéseiről ismert bokszoló 2000-ben Lennox Lewis ellen bokszolhatott, ám akkor pontozással kikapott. Később hosszú időre eltűnt az ökölvívás világából, mivel korábbi menedzsmentjével konfrontálódott, amely vita évekkel később a bíróságon ért véget.
A bunyós októberben tért vissza egy újabb két esztendőnyi kihagyás után, és pompás formában intézte el Shane Cameront (23 győzelem – 2 vereség). David Tua nagy híre, remek rekordja egészen biztosan vb-címmérkőzést érhet, akár már 2010 második felében.
hirdetés