Roy Jones Jr. elfogadta Anderson Silva kihívását
2009. máj. 7., csütörtök, 20:231485 olvasás - 1 komment

Az élő bokszlegenda, Roy Jones Jr. hajlandó kiállni Anderson Silva ellen, ha a bokszmérkőzésre egy MMA gálán kerül sor, ám az UFC elnöke azonban továbbra is tiltakozik.
A CBS Sports internetes magazin szerint Roy Jones Jr. már hetekkel ezelőtt közölte beleegyezését Silva kihívásába, a mérkőzés megvalósuláshoz azonban a jelek szerint kevés a kettejük szándéka.
A brazil bajnok „munkaadója”, Dana White ugyanis továbbra sem akar hallani efféle meccsről. Mint nyilatkozta: „Egy Roy Jones pénztárcája vs Silva egója meccs sértés az MMA-ra nézve. Míg Silva szerződésben áll velem, senki sem fog ilyen mérkőzést látni. Ha megrendeznék, nagy siker lenne, és rengeteg pénzt hozna, de nem teszünk ilyesmit, mert ártana az MMA-nak hosszú távon, és mi szeretjük ezt a sportot. Ugyanez vonatkozik a K-1 – MMA mérkőzésekre is.”
Anderson „Spider” Silva először a 2008 márciusában megrendezett UFC 82 gála után – melyen a PRIDE középsúlyú bajnok Dan Henderson ellenében védte meg UFC bajnoki címét - kezdte el emlegetni, hogy érdeklődik egy „vegyes” mérkőzés iránt.
Roy Jones Jr. volt egyébként az a bokszlegenda aki elfogadta az MMA-t, mint sportot, annak megszületésekor, a ’90-es évek elején, és nem úgy tekintett rá, mint ami veszélyezteti a hagyományos küzdősportágakat és a profiboksz hegemóniáját.
a fight.hu cikke
hirdetés
Moderálási alapelvek!
Hozzászólások: ( 1 hozzászólás érkezett )