2007. júl. 29., vasárnap, 15:543348 olvasás - 0 komment
A szombati düsseldorfi profiboksz gála utolsó mérkőzésén Dieter Roth (14 győzelem – 0 vereség) ellen lépett ringbe Szalai Viktor (3 győzelem – 3 vereség – 1 döntetlen). Szalai az első két menetben összeszedett bokszot mutatott be, kevés ütést kapva, hosszú feltartó egyenesekkel hatástalanította a német versenyző próbálkozásait. A harmadik menet eleje is az első kettő koreográfiája szerint zajlott, ám a menet közepén az oxigénadósággal küzdő magyar ökölvívó mozgása szétesett, védekezése hézagossá vált. Az utolsó percben Szalai egy tiszta jobbostól padlóra került, de ekkor még felállt, ám érezhető volt, hogy nem sokig fog tartani a küzdelem. A következő padlózásnál a bíró be is szüntette a mérkőzést. A látottak alapján kijelenthet, hogy ha Szalai Viktor rendbe kapná a kondícióját, eredményes versenyző lehetne.
hirdetés