2009. aug. 12., szerda, 20:511151 olvasás - 4 komment

Hogy mennyire közel van az október 3-ára tervezett Kelly Pavlik – Paul Williams középsúlyú WBC/WBO világbajnoki küzdelem bejelentése, az abból is jól látszik, hogy elkezdődött a verbális háború a két iszonytatóan akciódús-stílusú bokszoló között. A BoxingScene Williams menedzsrét/edzőjét szólaltatta meg.
„Paul még soha nem bokszolt olyan nagydarab fickóval, mint Pavlik” – fogalmazott George Peterson. „Először bokszolna úgy, hogy ő a kisebb a ringben, de ez nem ijeszt meg minket, mert tudjuk, hogy miért vállaljuk a meccset. El fogjuk érni, hogy a ringben eltűnjön a magasságbeli különbség. Semmi spéci nem lesz, hisz Paul alapvetően harcos, úgyhogy harcolni kell Pavlik ellen.”
„Több lehetőségünk volt, de mi ezt az utat választottuk, mert ő a legkönnyebb ellenfél. Csak egy robot, akit programoztak arra, amit minden mérkőzésén megcsinál. Semmi újat nem tud mutatni. Ő olyan, mint Frankenstein, ugyanazokat a lépéseket, azokat az ütéseket fogja csinálni, mint korábban.”
A szurkolók tűzijátékot várnak a két bokszolótól, és ezt Peterson is így látja. „Nem kell majd keresgélni Pault a ringben, mert egyenesen a Szellem előtt lesz, és meg fogja verni. Kelly álla porcelánból van, amit Paul össze fog törni. Eddig úgy tudtam, hogy a szellemek láthatatlanok, de őt tisztán fogjuk látni, és ha látjuk, el fogjuk verni a seggét. Tudja mindenki, hogy mi a teendő, ha szellemet lát? Hívni kell a Szellemirtót! Paul majd teszteli a Szellem kínai porcelán állát! Nem fog tudni mit tenni, ha menetenként 125 ütést kap…”
A 185 cm magas Paul Williams (37 győzelem – 1 vereség) kétszer volt bajnok váltósúlyban, majd nagyváltósúlyban a WBO interim bajnoka lett. A még mindig csak 28 éves bokszoló utolsó meccsét már középsúlyban vívta, ahol Winky Wright ellen remekül bokszolt, és simán nyert. Ellenfele, a 27 éves, 189 cm magas WBO/WBC középsúlyú világbajnok Kelly Pavlik (35 győzelem – 1 vereség) bokszolt már nagyközépsúlyban, és félnehézsúlyban is, ám utóbbi kategóriában komoly verést kapott a ringveterán Bernard Hopkinstól, így visszatért eredeti súlyába.
A két izgalmas stílusú harcos egymás ellen szerepeltetése az év egyik csemegéje lehet az ökölvívást szerető közönségnek.
hirdetés