Máté Attila a múlt héten edzőként segítette a moszkvai Európa-bajnokságra Tatán készülő válogatott edzésmunkáját, és a mester véleménye szerint Varga Miklós éremszerzési esélyekkel utazhat az orosz fővárosba.
A több mint egy hónapos központi felkészülés alatt hatalmas edzésmunkát végeztek el a magyar amatőr ökölvívó válogatott keret tagjai, a tatai edzőtáborban minden adott volt, hogy a csapattagok tökéletes fizikai és pszichés állapotban utazhassanak a június 5. és 12. között Moszkvában megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra. A múlt hetet a HISE vezetőedzője, Máté Attila is az edzőtáborban töltötte, így testközelből győződhetett meg tanítványa formájáról.
- Miki nagyon jól dolgozott, szokás szerint élen járt a munkában – értékelte Varga Miklós edzésmunkáját Máté Attila. –
A hét végére fáradtnak láttam, pénteken volt a holtpont, de biztos vagyok benne, hogy Kovács László szövetségi kapitány az Eb-rajtig tökéletesen regenerálja majd. A kesztyűs edzéseken nem csak magyarokkal, de a Tatán tartózkodó dán válogatott 60 kilósával is többször összecsapott versenyzőm. Pénteken, amikor Miki nagyon fáradt volt, a dán fiú kicsit szorosabb edzőmeccset vívott vele, ám sportolóm a szombati edzésnapon helyére tette a dolgokat: 5x3 percben tudatosította északi riválisával, ki a jobb.
Vezetőedzőnk az Eb után akkor lenne elégedett, ha Miki dobogón zárná a viadalt.
– Úgy vélem, az érem „benne van” Mikiben, az Eb előtti versenyeken remek formát mutatott, ezt jó lenne megismételni. Egy jó sorsolással, s tisztességes bíráskodással Moszkvában is eljuthat a négy közé, ott pedig már bármi megtörténhet.
A sportoló a kontinensviadalon is számíthat klubedzőjére, Máté Attila ugyanis egyesületi költségen elutazik az Európa-bajnokságra, így Dr. Kovács László szövetségi kapitány segítőjeként közvetlenül a ringsarokból adhat majd tanácsokat tanítványának.
- Természetesen nem csak Miki felkészülését, súlyhozását, bemelegítését fogom segíteni, minden olyan feladatot örömmel elvégzek, amellyel Kovács kapitány úr megbíz. A másik hajdúsági öklözőre, Kalucza Norbira külön is odafigyelek, mivel egyesületi edzője, Deél István nem utazik Moszkvába.