2010. ápr. 24., szombat, 12:061330 olvasás - 0 komment

Két „A”-kategóriás tornagyőzelem után vasárnap az öt ország nyolc klubját felvonultató közép-európai csapatbajnokságban, a BoxingONE Chapionship – közép-európai csapatbajnoki ligában lép ringbe Varga Miklós. A HISE olimpikonja – vendégbokszolóként – ezúttal a DVSC színeiben bokszol, és célja, hogy győzelemhez segítse a debrecenieket.
A Bocskai Emlékversenyen és az ankarai Miniszterelnök Kupán összesen nyolc győztes mérkőzést vívott meg Varga Miklós, s a bokszoló vasárnap 17 órától a Debrecen Pláza földszintjén felállításra kerülő ringben tovább növelné sikerszériáját. A DVSC ellenfele, a Vasas-Süllős-KSC-Btel minden bizonnyal jó képességű riválist jelöl majd 60 kilogrammban, tippünk szerint Ráth Miklós vagy Mihály János képviseli színeiket.
- Én Mihály Janira készülök – mondta Varga Miklós. – Kellemetlen stílusú ellenfél, magyar bajnok, 57 kilogrammban vb-résztvevő volt. Elismerem a tudását, de úgy hiszem, nekem meg kell oldanom egy ilyen mérkőzést. Az ankarai hazaérkezés óta rendeztem a sorokat, jó formában érzem magam, rendben mennek az edzések is. A legutóbbi kiírásban a győri K.O. Gladiatort segítettem győzelmekkel, most a DVSC színeiben akarok minél több sikeres meccset vívni. A Vasas-Kecskemét nagyon nehéz ellenfél lesz, én pedig szeretnék két ponttal hozzájárulni a DVSC sikeréhez. Utána még van egy hetem az itthoni felkészülésből, ezt szeretném a lehető legoptimálisabban elvégezni, hogy Tatán minél jobb formában kezdhessem a moszkvai Európa-bajnokságra való felkészülést.
Bár az olimpikon a DVSC színeiben meccsel április 25-én, vasárnap a Debrecen Plázában, a ringsarkából nem hiányzik majd hajdúsámsoni mestere, Máté Attila.
- Az ankarai hazaérkezés után úgy alakítottuk Miki felkészülését, hogy a BoxingONE Liga-mérkőzésre jó formában legyen - fogalmazott Máté Attila. - Most finomítunk, a hétvégén győzelmet várok tőle, aztán a következő hetet újra meghajtjuk, hiszen Tatán nagyon kemény Eb-felkészülés vár rá. Remélem, sok hajdúsámsoni bokszrajongó drukkol majd Mikinek a Debrecen Plázában.
a harangiboxing.hu írása
hirdetés