2010. febr. 3., szerda, 20:161440 olvasás - 8 komment

Tegnap hivatalosan is bejelentették, hogy 17 esztendővel az első küzdelem után, április 3-án, Las Vegasban megrendezik a Roy Jones Jr. – Bernard Hopkins visszavágót.
A két, jelenleg félnehézsúlyban vitézkedő veterán klasszis 1993-as középsúlyú összecsapásán a most 41 esztendős Jones Jr. (54 győzelem – 6 vereség) megérdemelt pontozásos győzelmet aratott, ám a második meccs esélyese egyértelműen az a 45 éves Hopkins (50 győzelem – 5 vereség – 1 döntetlen), aki az elmúlt esztendőkben lényegesen jobb teljesítménnyel rukkolt elő, mint riválisa.
„A rajongóknak megadjuk azt, amit látni akarnak. Megérdemlik azt a küzdelmet, miért is akadályoztuk volna meg, hogy létrejöjjön?” – mondta Jones, akinek a decemberi megalázó veresége Danny Green ellen majdnem meghiusította a párharcot. „Most végre egyszer és mindenkorra bevégzem a Hóhérral.” – jelentette ki határozottan, és hozzátette, a mérkőzésen a Terminátor becenevet fogja használni, ami egy szójáték a „terminate” (bevégezni/befejezni) szóval.
„Washington-i mérkőzés óta nagyon sokat vittem véghez, de a visszavágás iránti vágy sokáig a fejemben kavargott. És végre meg fog történni! Egyszer és mindenkorra be fogom fejezni ezt a lezáratlan történetet” – nyilatkozta Hopkins, aki az első meccset követően 12 évig nem talált legyőzőre.
hirdetés