2010. febr. 27., szombat, 02:301473 olvasás - 0 komment
Az eddigi formájában alig 3 évet élt meg Vitalij Klicsko ukrajnai boxvállalkozása, a K2 East Promotions, ugyanis a WBC bajnoka összekülönbözött a cég társtulajdonosával, Vadim Bukhkalovval.
Klicsko tett egy kísérletet arra, hogy megvásárolja eddigi partnere üzletrészét, ám az nem hagyta el a céget, így az ukrán sztár K2 Ukrajna néven új vállalkozást indított, melyben a korábbi K2 East igazgató, Alexander Krassyuk, hasonló szerepet tölt be.
De Klicsko nem csak Krassyuk-ot vitte magával az új cégbe, hanem a szponzorokat is, valamint a nehézsúlyú Alexander Ustinov-ot (19 győzelem – 0 vereség).
A történet ugyanakkor nem fog itt befejeződni, ugyanis Krassyuk nyilatkozata szerint tárgyalnak a K2 East másik kilenc bokszolójával is, akiknek viszont, Bukhkalov állítása szerint, élő szerződésük van a National Box Promotion-nel (Bukhkalov vállalkozása).
hirdetés