X. Mándi Imre Emlékverseny - eredmények
2009. máj. 20., szerda, 22:381139 olvasás - 0 komment

A mezőny egyharmadát a női öklözők tették ki, 19 egyesület 35 női ökölvívója húzott kesztyűt az elmúlt hétvégén, Dombóváron. A jelentősnek mondható mezőnyben több súlycsoportot meg kellett osztani az indulók nagy létszáma miatt. Az indulók között a legeredményesebb versenyzőink mellett sok fiatal, még utánpótlás korú hölgy is a szorítóba lépett, ami azt mutatja, hogy a hazai klubok is elkezdtek nagyobb hangsúlyt fektetni az utánpótlás nevelésre. Ami eddig nem volt jellemző, de mindenkép nagy hangsúlyt kell rá fektetni, főként, ha figyelembe vesszük az olimpia lehetőségét.
A két nap alatt összesen 27 női mérkőzést láthatott a közönség.
A gyakorlattól eltérően a bronzmérkőzést is lejátszották a versenyzők, ahol pedig a létszám miatt erre nem került sor, ott a szombaton kieső versenyzők között bemutató mérkőzésekre került sor a vasárnapi program előtt, így a versenyzők jelentős része mindkét nap tudott bokszolni és növelni tapasztalatait, valamint nem volt olyan női ökölvívó, akinek mérkőzés nélkül kellett volna hazamennie.
Ami nagyon fontos mivel igen kevés versenyzési lehetőségük van a lányoknak.
Köszönet jár a rendezésért a Forgi Boksz Club vezetőinek, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy a hétvége hasznos és tartalmas legyen és egy remek felkészülési lehetőséget sikerült megszervezniük.
Az eredménylista a womanbox.hu oldalon >>>
hirdetés
Moderálási alapelvek!
Hozzászólások: ( Még nem érkezett hozzászólás... )