Folytatja profi karrierjét a 22 esztendős veretlen könnyűsúlyú reménység, Zöld Ferenc (6 győzelem – 0 vereség). A monokli.com információja szerint a debreceni ökölvívó nemrég szerződést írt alá a „RAMI” Box Promotion nevű csapathoz, és már készül a jövő év elején esedékes visszatérésre. Zöld tavaly április óta nem bokszolt, elsősorban tanulmányi elfoglaltsága miatt. A DVSC edzőjeként tevékenykedő fiatalember a következőket mondta egyesülete honlapján: „2007. május óta Debrecenben, szeptember óta pedig Derecskén is vezetek tréningeket, de nem mondtam le arról sem, hogy folytassam versenyzői pályafutásomat. A profi bokszban eddig hat mérkőzésből hat győzelmet szereztem, s nem szeretném, ha megszakadna ez a jó sorozat.” – fogalmazott a fiatal edző-ökölvívó.
Egy újabb "pénzkereső" ember a Győry-Ramócsa csapatban, akit ahelyett, hogy felépítenének a nagyobb feladatokhoz, gyorsan kiviszik olyan emberektől kikapni, akiket 2-3 év múlva már megverne.