2009. jan. 11., vasárnap, 11:244078 olvasás - 5 komment
Előrebocsátom, ez az írás nem adja majd meg választ arra a kérdésre, hogy vajon jogosan nyerte-e a szombat esti világbajnoki küzdelmet Balzsay Károly! Szoros mérkőzés volt, amolyan döntetlen körüli meccs, ahol az egyik oldalon a több találat (Inkin), a másik oldalon a hangsúlyosabb ütések domináltak (Balzsay).
hirdetés
Többször elhangzott a mérkőzést közvetítő riporter szájából, amikor Koko a budapesti stúdióból bekapcsolódott a beszélgetésbe, illetve utána, hogy mást látni a helyszínen és mást a képernyők előtt. Persze így szó szerint nem igaz, de példának okáért a képi megjelenítésért felelős ZDF televízió főkamerája, vagy annak kezelője rosszul követte az eseményeket. Nem vagyok televíziós szakember, de véleményem szerint túl közeli képet adtak a meccsen, vagy az operatőr lassú ehhez a sporthoz, mert amikor Balzsay ritmust váltott, az akció lemarad a képernyőről. (Most szóltak hozzá egy másik cikkben, hogy a ZDF 16:9-ben adta a gálát, vagyis a magyar RTL azt a képet butította 4:3-ra, ami miatt a lényeges jelenetek kimaradtak!) Így aztán gyakran lemaradtunk azokról a jelenetekről, amikor Balzsay indítja az ütéseket. Nem láthattuk, hogy talált-e vagy sem!
De még ennek ellenére is hajlamos vagyok azt mondani, hogy Inkin öt menetben annyival többet talált, amit aligha szabadott volna figyelmen kívül hagyni. Öt menetet meg nyugodt szívvel Balzsayé volt! Maradt két menet, ami eldöntötte a meccset!
Az internetes fórumok vitapartnerei, akik szerint Balzsay tisztán nyert, előszeretettel hozzák fel a „magyarok vagyunk, a magyarnak szurkolunk” kérdést. Én szerkesztőként mindig megpróbálom érzelemmentesen nézni az eseményeket, és bár nem mindig sikerül, igyekszem objektíven megfogalmazni a látottakat. A magdeburgi mérkőzés nagy nagy ellentmondása a pontozói szisztéma. A „power punch” vs. „total punch”. Balzsaynál volt az erő (itt nem az erőnlétre gondolok), Inkinnél a laza, tiszta találatok. Tény, hogy Inkin egyszer sem rendítette meg a magyar bokszolót, de Balzsay mégis többször volt a vereség határán, ellenfele folyamatos akciói hatására, melyek lerombolták az erőnlétét. Karcsi viszont egyszer látványosan elkapta Inkint, és kétszer látszott, hogy megcsípte.
Többször láttam Denisz Inkint bokszolni, és állítom, még soha nem volt ilyen jó formában, viszont Balzsayt láttuk már összeszedettebben, jobban bokszolni. Tiszteletben tartva a pontozók ítéletet, bár a 116-112 még magyar szemmel is túlzás, talán az döntött, hogy Balzsayban többet lát az Universum vezetősége, eladhatónak és fejlődőképesnek tartják. Ám ebben az esetben „fent döntöttek” a meccs győzteséről, nem a pontozók!
Marad tehát a kérdés: a jobb nyert, vagy a szívekhez közelebb álló? Vagy csak megint fanyalgunk, ahelyett, hogy arról beszélnénk, mennyire jó meccset láttunk!?