2009. márc. 25., szerda, 03:065939 olvasás - 2 komment
A monokli.com, mint küzdősport portál, ritkán foglalkozik „külső” hírekkel, ám most kivételt kell tennünk, merthogy néhány perccel ezelőtt egy megrázó hírről értesültünk: elhunyt Csicsó, vagyis Ocskay Gábor, a Magyar Jégkorong Válogatott, és a székesfehérvári Alba Volán csatára. Mint fehérvári sportrajongó, aktívan hokimeccsre járó, kötelességemnek éreztem, hogy erről a szomorú hírről is írjak.
Legalább itt a blogomban.
hirdetés
A 34 esztendős sportember 2004-óta tudta, hogy szívnagyobbodása van, a bal oldali izomkamra fala veszélyes mértékben megvastagodott, de néhány hónappal később játékra jelentkezett, mert megkapta a sportorvosi engedélyt. Kedd éjjel mégis a szíve vitte el: infarktus!
"Az EKG-vizsgálat mutatta ki az úgynevezett bal oldali szárblokkot, ezután egyből teljes kivizsgálásra rendeltek” - mondta 2004-ben Ocskay. – „Most éppen Pécsről jövök, Papp Lajos szívspecialista vizsgált meg, volt szívkatéterezés, terheléses teszt, nyelőcsövön levezetett és külső szívultrahang is, vérvétel, most pedig huszonnégy órás EKG-monitor van rajtam. Korábban voltam a sportkórházban is, három helyen nézték a szívfalam vastagságát, és eltérő eredmények jöttek ki. A sportkórházban találták a legvastagabbnak, így ott voltak a legpesszimistábbak, Pécsen a legvékonyabbnak, ott ezért elég derűlátók voltak."
Ocskay sikerlistája, a teljesség igénye nélkül:
Magyar bajnok: 1991, 2001, 2003, 2004, 2005, 2006, 2007, 2008, 2009!
Az év jégkorongozója: 1994, 1995, 2006
A legtechnikásabb játékos: 1994, 1997, 2002, 2004, 2008
Legjobb csatár: 1994, 2006, 2007
A jégkorongozó a hétvégén ünnepelte 9. magyar bajnoki címét, miután csapata 4:0-ra legyőzte az Újpestet. Ocskay Gábor a lefújást követően a következőket nyilatkozta jövőjéről: „Még két évig él a szerződésem a Volánnál, minimum addig szeretnék ezen a szinten játszani. Amit eddig elértem, azt nem szeretném lerombolni, jó lenne majd úgy befejezni, hogy elkerüljem azt a helyzetet, amikor már lekiabálnak a jégről, és alig várják, hogy visszavonuljak.”
Hiányozni fogsz Gábor!