Ma 70 esztendős Chuck Norris, amerikai filmszínész, a ’80-as évek nagy akciósztárja. Ugyan az elmúlt években inkább a vicces „Chuck Norris-féle igazságok”, valamit a Megyeri híd szavazása miatt hallottunk felőle, ám tudni kell róla, hogy párját ritkító karatés pályafutás áll mögötte.
hirdetés
Norris mesteri fokozatig vitte Tang Soo Do-ban, Tae Kwon Doban, Shito-Ryu-ban, valamint brazil Jiu-Jitsuban (barna öv), míg Chun Kuk Do-ban stílusalapítóként jegyzik.
A koreai eredetű Tae Kwon Do-ban 8. fokozatú nagymester.
1968-tól visszavonulásáig, 6 esztendőn át, középsúlyú profi all-style karate világbajnok volt. Címét soha nem vesztette el, mivel világbajnokként veretlen maradt. Rekordjáról eltérőek az információk, a leggyakrabban említett statisztika: 183 győzelem – 10 vereség – 2 döntetlen.
Nagyon sok híres filmje volt, ám mi leginkább az 1972-es „Sárkány útja” című alkotásra emlékszünk tisztelettel, ahol Bruce Lee „főellenfelét” alakította.
Chuck Norris tehát 70 éves, ám nála a kor nem jelent semmit, hisz mint tudjuk: „Chuck Norris tíz éve meghalt, de a halál nem meri elvinni.”