Néhány hete Bézé barátom készített egy interjút Kovács Istvánnal, MÖSZ alelnökkel, Profi szakmai vezetővel, WBO alelnökkel. Ebben Koko azt találta mondani, hogy „Szeretnék rendet rakni a fejekben, legyen az amatőr vagy profi ökölvívás…”
Kedden kiderült, hogy a hivatásos tagozat bírói karánál kellene elkezdeni a fejtágítást. Óbudán tudniillik derekasan leszerepeltek, leégették az egész magyar ökölvívást. Bedő Zsófia és Fadia Idrissi mérkőzését egyértelműen a dán lány nyerte meg, és a végtelenül szimpatikus Bedő talán csak egy menetet tudott szorossá tenni. Ha haza akartak pontozni bíróink, akkor is 39-37 a végeredmény, ám a legrutinosabb hazai pontbíró Döry Miklós, és a kezdő Enyedi Zoltán döntetlenre pontozott. Ez túlmegy a csalás fogalmán, de még azon melegében kiderült, hogy nem csalni akartak, alkalmatlanok a feladatuk ellátására! Tudniillik nem tudták azonnal eldönteni, hogy két döntetlen és egy győzelem esetén milyen eredményt kell kihirdetni. Értitek? Tanácskozni, vitatkozni kellett, és már az is felmerült, hogy Kovács Istvánt hívják segítségül az eredmény megállapítása okán. Többen hallották, hogy ez megtörtént, mindenki a fejét fogta!
Koko!
Most igazándiból!!! Hogyan lehetséges, hogy mindez megtörtént. Hogyan lehet, hogy két WBO vizsgával rendelkező „szakemberrel” a csapatban nem egyértelmű, hogy mit kell kihirdetni? Később hogyan lehetett, hogy a pontlapok alapján kihirdetett végeredményt a dánok reklamálása után megváltoztassák? És ami személyesen érint. Enyedi László. Azt beszélik, hogy a személyes ismeretségetek miatt lehet ő pontozóbíró itthon, és a nemzetközi vizeken. Tényleg igaz, hogy valaki ripsz-ropsz WBO bíró lesz, mert ő a személyes jóbarátod?
Ulises Glenn példája jut eszembe, aki
Erdei Zsolt utolsó mérkőzését annyira elpontozta. Az amerikai állította, hogy ő azt a képtelen eredményt látta. Szükség van egy magyar Ulysses Glenn-re? Benne van a levegőben, hisz Enyedi a címmérkőzésen is vitatható eredményt pontozott.
Koko! Tényleg tegyél rendet a fejekben!