2008. jan. 18., péntek, 18:041193 olvasás - 0 komment
A hivatalos közleményfélénket már olvashattátok a főoldalon, ám ismételjük meg. ”A Monokli.com szerkesztősége elnézést kér visszatérő olvasóitól, azért a közel négy napos kimaradásért, amely önhibánkon kívül teljesen lehetetlenné tette lapunk elérését. Ezúton közöljük azt is, hogy a Monokli.com új tárhelyszolgáltatója a MediaCenter Kft, melynek professzionális szerverparkját több nagy portál is elégedetten használ. Az új szolgáltatóval lapunk letöltési ideje máris jelentősen felgyorsult.”
hirdetés
Akkor most következzen a részletes. Lapunk a kezdetektől fogva egy olyan webhost cégnél bérelt tárhelyet, amely a piaci árnál olcsóbban árulja szolgáltatását. „Olcsó húsnak híg a leve”, de amíg minden rendben működött, nem volt okunk a váltásra. Ugyan volt olyan, hogy se szó se beszéd, lekapcsolták a lapot „díjhátralék” miatt, mivel képtelenek voltak arra, hogy a nyilvántartásukat karbantartsák. Nekünk kellett akkor is rohangálni a befizetést igazoló bizonylattal, hogy visszakapcsolják a jogtalanul lekapcsolt portált. A nyilvántartásuk annyira szellős, hogy átlag másfél havonta küldtek levelet, hogy fizessünk azért szolgáltatásért, amit évente, egy összegben már korábban rendeztünk. Elnézést kértek? Talán egyszer, az ötödik eset után!
Hétfőn (január 14.) aztán történt valami. A lap elérhetetlen lett, 403-es hibaüzenet. Értesítés semmi, miközben érdeklődésünkre telefonon azt közölték, hogy egész egyszerűen lekapcsolták a lapot, mivel túlterhelte a szerverüket. Túlterhelés? Megnéztük a Google Analytics rendszerében, vasárnap 12 000 felhasználó! Ez tényleg sok a korábbi átlag 2000-2500 látogató/naphoz képes, ám megette a fene azt a szervert, amit 12 000 napi felhasználó taccsra tesz. A szolgáltató weblapján fenntüntetett szervergép ennek százszorosát is képes kiszolgálni!! Most mondhatja a kedves olvasó, hogy ott volt Kozák Rajmund videója, amit közel 20 000-en nézték meg három nap alatt, és ami ezúttal nem a „Youtube” videómegosztóról töltődött le. Igenám, de ezt a videót, pontosan azért, hogy ne terheljük le a szervert, egy külső tárhelyre töltettük fel. Érdekes, az a szerver röhögve kiszolgálta a vasárnapi 140GB extra terhelést!
Próbáltunk empatikusan megközelíteni a dolgot: végül azt találták ki, hogy egy hibás programrész okozza a bajt („beragadt processz”), ami végtelen ciklusba kergeti a szervert vezérlő programot. Kértünk tőlük „logot”, hogy megkeressük a hiba forrását, de nem sikerült elküldeniük, helyette a „rendszergazdánk nézi át a honlapjuk forrását, hogy megállapítsa a hiba okát” üzenetet kaptuk. A dolog csak ott sántított, hogy miért nem segítették a saját maguk munkáját avval, hogy bevonják a hibakeresésbe a fejlesztőt. A másik sántítás, hogy a forráshoz hónapok óta nem nyúltunk, vagyis ha igaz lenne, miszerint hibás a lap, az akkor is kibukott volna, amikor egyes napokon 6000-7000 látogató jelent meg a lapon. Élünk tehát a gyanúval, hogy nem igaz az „InternetEurope” nevű cég indoka. Ebbéli meggyőződésünket egy másik korábbi előfizetőjük internetes bejegyzése is bizonyítja, amely a mi problémánk megjelentése előtt került fel a világhálóra: „Interneteurope-ról saját tapasztalat, hogy kicsit forgalmasabb lesz a honlapod és letiltanak majd elhajtanak, azzal, hogy átlag júzerként ne terheld jobban a szerverüket”
Az eljárás viszont, miszerint csak úgy lekapcsolnak egy lapot, hibaüzenet nélkül, az nem csak az etikát, hanem a köztünk köttetett szerződést is megsérti. Szándékos károkozás, hiszen lapunk négy napig elérhetetlen volt, ami nem csak anyagi veszteség. Pereljünk, nem! Inkább feltettem ezt blogbejegyzést. S aki rákeres az InternetEurope –ra, és annak előfizetőinek tapasztalataira, az majd megtalálja ezt az írást, és ekképp eldöntheti, akar-e velük szerződni! Mi lementettük, és dokumentáltuk a hivatalos levelezést, ha esetleg valaki kételkedik a történet hitelességében!
Ezúton is köszönjük az új tárhelyszolgaltatónak, a MediaCenternek, hogy a lehetőségekhez képest gyorsan, és rugalmasan oldották meg a szolgáltatóváltást, és bár nem volt feladatuk, kérésünkre ők is megküzdöttek a korábbi szolgáltatóval, hogy a Monokli minél hamarabb ismét elérhető legyen!