„Mindenki művész, de csak egy karnagy van!”

A 67 esztendős, vitális mesteredző múlt év végén, a Debrecentől húsz kilométerre lévő Hajdúszoboszlón ökölvívó egyesületet hozott létre, melyet később ifjabb Papp László beleegyezésével Papp László Bokszakadémiára kereszteltek. Kérdésem, miért kezd új klub alapításába egy nyugdíjkorhatáron túl lévő edző, Szántó József boksz iránti szenvedélyét ismerve tulajdonképpen csak formális.

- Ahhoz, hogy vándoroljak, már idős vagyok, de ahhoz, hogy otthon üljek, még fiatal – érkezik a válasz. - Ám ha egyszer is úgy érzem, hogy a szorítóban nehezemre esik megmutatni valamit, azonnal abbahagyom. Vonzó számomra, hogy egy szűz területen kezdőket taníthatok a boksz tudományára. Szisztematikus munkával, megfelelő elszántsággal az ökölvívás ugyanúgy elsajátítható, mint a betűvetés. Ha a gyerekek érzik a törődést, hogy komolyan veszi őket az edző, akkor ők is úgy állnak a feladathoz. Nálam a társadalmilag elfogadott szokásnormákat, a fegyelmet az első perctől be kell tartani. Mindenki művész, de csak egy karnagy van!

Amikor a - fürdővárosban jelenleg 32 gyerekkel foglalkozó - szakembert a jövőről faggatom, kijelenti, akkor lenne elégedett, ha öt év múlva olimpikon kerülne ki a kezei közül. Kikerekedő szemeimet látva magyarázattal szolgál: - Ha a nagy múltú Vasasnál 15 évesen elkezdi egy gyerek az ökölvívást, ott is 5 éve van az edzőnek, hogy olimpikont faragjon belőle. Miért ne sikerülhetne ez nekem Hajdúszoboszlón?

Botorság lenne egy olyan ember szavait kétségbe vonnom, aki mindent tud a szakmáról. Legeredményesebb tanítványával, Váradi Jánossal a moszkvai olimpiai bronz mellett egy szakajtónyi érmet szereztek junior és felnőtt világ-, valamint kontinensviadalokon.

- Váradi Jancsinál minden emberi tulajdonság megvolt ahhoz, hogy nagy versenyző legyen – méltatja a legeredményesebb tanítványt. - Soha nem álmodozott, hanem mindent megtett, hogy elérje a célját. Pontosan tudta, mit akar. A moszkvai olimpiára az edzőbizottság 7:6 arányú szavazatával jutott ki a legendás Orbán Sándorral szemben. Igazolta a kollégák döntését, hiszen annak a román Radunak a testén keresztül jutott éremhez, aki rendszeresen legyőzte Orbán Sanyit. Ma is napi kapcsolatban vagyunk, úgy vélem, Jancsinak edzőként is meg lett volna minden esélye, hogy nagyot alkosson. De ő a trénerkedést mellékállásban végzi, hiszen el kell tartania a családját. Az edzői szakmát pedig csak száz százalékos odaadással lehet gyakorolni, nem csak edzésen kell odafigyelni a gyerekekre, érezni kell, ha gond van, s figyelemmel kísérni a környezetüket is.

Poénból megjegyzem, Váradival jó lóra tett, de Szántó József villanó szemekkel azonnal reflektál: - Egy edző nem szerencsejátékos! Komoly szakmai tudás kell, hogy észrevegye, kiből lehet sikeres versenyző - s egymás után hozza elő az által felfedezett öklözőket példaként. - Figyelni kell az embereket, a stílusjegyek mindenkiben ott vannak, a mozdulatok soha nem hazudnak!
Az aktív edzők közül Szántó Imre mellett csak Szántó József rendelkezik mesteredzői címmel, melyet 1989-ben ítéltek neki oda. Az 1970. március 1-óta edzősködő tréner Nyíregyházán, Debrecenben, Újpesten és a felnőtt válogatott mellett dolgozott, szakfelügyelőként, koordinátorként további szövetségi feladatokból vette ki a részét, de közben majd’ öt esztendőt töltött el az észak-amerikai szorítók környékén is. Szaktudását senki nem vitatja, mégis „nehéz emberként” tartja számon a boksztársadalom.

- Vitatkozni nem, viszont érvelni szeretek, s az észérveket elfogadom. Soha nem kerestem senki kegyeit, nem akartam megfelelni senkinek, csak magamnak. A feladatot, amit elvállaltam, mindig igyekeztem tisztességesen elvégezni. Így jutottam el mindenfelé, az ökölvívásnak köszönhetően bejártam a világot, előbb voltam Angliában, mint Csehszlovákiában. Én mindig bokszot fogok csinálni, ehhez értek, ez az életem, nem érdekel, hogy akadnak olyan emberek, akiknek ez nem tetszik – fogalmaz határozottan.

Természetesen nem hagyjuk ki az amerikai kalandot sem, Szántó József 1994. és 1998. között nyolc alkalommal töltött el egy-három hónapos időszakokat - különböző edzőtermekben segédkezve - az USA-ban. Vendéglátója, Harry Cummings 1998-ban hivatalos munkavállalási engedélyt szerzett számára, ezután következett a négy és fél éves tengerentúli meló. Amikor az amerikai boksztermek mélyén leledző „nagy titokról” faggatom, újra sikerül meglepnie.

- Arra, hogy Amerikában voltam – érkezik a „mire a legbüszkébb ebből az időszakból” kérdésre a válasz, majd értetlenségemet látva tovább folytatja: - Egy gyönyörű nőn sem látszanak a hegek, amíg le nem veszi a ruháját, ám a meztelen valóság mindent megmutat. Saját szememmel láttam az amerikai ökölvívást, nem csodálkozom, hogy néha még a 16 közé sem kerül bunyósuk a világversenyeken. A kint töltött idő alatt nem sikerült egy olyan edzést megtartanom, amire Énekes tanár úr egy kettest adott volna! Ez szakmailag nagyon demoralizáló volt, úgy éreztem magam, mint egy teremőr. Reggel kilenckor kinyitottam, este kilenckor bezártam, a szakma másodlagos volt. Egyszer nem megfelelő hozzáállás miatt elküldtem három színes bőrű fiút, rögtön faji kérdést csináltak belőle, kitört a botrány. Azért büszke vagyok rá, hogy négy és fél évet tölthettem kint hivatalosan, ezt más ökölvívó edző nem mondhatja el magáról a világon.

Beszélgetésünk végén kis olimpiai esélylatolgatásra kérem fel a mesteredzőt, mit vár a két hajdúsági indulótól, Varga Miklóstól és Kalucza Norberttől. Jól ismeri mindkét bunyóst, gyakorlatilag „szakmai unokái” ők, hiszen Kalucza Norbi öt évig Váradi Jánosnál bokszolt, míg Varga Miklós egy másik Szántó-tanítvány, Máté Attila keze nyomát viseli stílusán.

- Miki egy az egyben ugyanaz a versenyző, mint egykor Váradi Jancsi volt. A 2004-es cottbusi tornán azt mondtam a kollégáknak, ha egy öklözőt kellene választanom az országból, akivel együtt akarok dolgozni, az Miki lenne. Ha ki tudja pihenni a mostanság szorítóból szorítóba történő vándorlást, s kap egy jó sorsolást, akkor frissen, motiváltan meglepetést okozhat. Norbi, ha elkapja a ritmust, mindenkinek megkeserítheti a dolgát, de nála óriási probléma, hogy halláskárosodása miatt az edzők meccs közben nem tudnak neki utasításmódosítást adni.
Szántó József állást foglalt a mostanság a MÖSZ-elnök dr. Csötönyi Sándor és a hajdúsági politikusok, sportvezetők között folyó levélváltás kapcsán is. A hajdúságiak azt szeretnék elérni a szövetségnél, hogy a mindkét öklözőt - Vargát, Kaluczát - jól ismerő Máté Attila hivatalos tagként utazhasson a pekingi olimpiára.

- Ha valaki ésszerűen gondolkodik - legyen az MÖSZ vezető vagy MOB tag -, s az eredményességet tartja szem előtt, annak erkölcsi kötelessége, hogy segítse Máté Attila olimpiai részvételét, hiszen ő nem csak az edzője Mikinek, de az „apja” is – jelentette ki az ősz hajú tréner. - Az olimpián apróságok döntenek az érmek sorsáról, mindent ki kell használni. Azt az érzelmi pluszt is, amit az edző jelenléte adhat a ring sarokban a versenyzőnek. Természetesen nem arról van szó, hogy Máté Attila jobb utasítást adna idősb. Balzsay Károlynál. Itt már nem szakmai dolgokról, hanem lelki tényezőkről beszélünk, nagyon erős érzelmi szálakról, melyek megerősítik a versenyző önbizalmát. Váradi Jancsival nyolc érmet hoztunk világversenyekről, s bár bizonyítani már nem tudom, de két medált úgy vettek ki a zsebünkből, hogy nem lehettem mellette a szorítóban. Az 1985-ös budapesti Európa-bajnokságon a magyar edzők közül egyedül én nem mehettem a szorító környékére, a nézőtérre száműztek. Vérlázító volt, hogy ehhez még ideológiát is gyártottak, azt mondták, olyan erős a hangom, hogy azt még a nézőtérről is lehet hallani… Meggyőződésem, hogy Kovács István sem lett volna olimpiai bajnok, ha nem Szántó Imre áll mögötte, aki ismerte minden rezdülését. Kokóból Öcsi hozta ki a világklasszist, de ugyanez áll másik tanítványára, Bedák „Pimpára” is. De hogy még egy példát mondjak: ha Balzsay Karcsit hagyták volna, hogy végig az édesapjával dolgozzon, szent meggyőződésem, hogy olimpiai érmesként szerződik az Universumhoz. Egyszóval nem kérdés, nem más kárára, de Máté Attilának ott a helye az olimpián!

Balogh Zoltán