„A mai eszemmel teljesen más döntéseket hoznék”

Mindig megtiszteltetés számomra, ha a honi ökölvívás kiválóságairól írhatok, de legalább ilyen izgalmas feladat az anyaggyűjtés fázisa is. Ilyenkor – nagy örömömre – a boksz tudoraitól gyűjtöm be a szükséges információkat, Mizsei Györgyről az őt jól ismerő Szántó Imre mesteredzőt kérdeztem. A szakmában Öcsi bácsiként ismert ősz hajú tréner szívesen elevenítette fel az öklözővel kapcsolatos élményeit, mindenekelőtt a bunyós hihetetlen intelligenciáját emelte ki: „A ringben és azon kívül is megvolt a magához való esze, ösztönösen „levette” az élet dolgait, neki nem kellett ehhez egyetem.”
A Mizsei Györggyel való beszélgetést is a Szántó Imrétől kapott munícióval indítom, megjegyzem, egykori mestere szerint edzőként sem hazudtolja meg önmagát, nyugodt, mint egykor a szorítóban.

- Büszke vagyok rá, hogy több mint ötven gyerek jár az edzéseinkre. A fiatalokkal komolyan kell foglalkozni, 12-13 éves kortól már el lehet kezdeni a munkát. A mai srácok mások, mint mi voltunk, türelem kell hozzájuk, kicsit el vannak kényeztetve. Sokat változott a magyar bunyó – nem mindig előnyére –, az a legfontosabb, hogy megtanítsuk „ökölvívni” a fiatalokat – kezdi a beszélgetést a szorítók világába edzőként visszatérő egykori klasszis, akinek mindhárom gyermeke elindult a bunyóssá válás rögös útján. Vivien lánya az ifjúsági Európa-bajnokságra készül, a „kis” Gyuri néhány napja nyerte meg a junior országos bajnokságot, de a legkisebb, Gergő sem lógja el az edzéseket.

Újra csak Szántó mester jellemzésével szembesítem, aki szerint a kislány a fiatalkori, verekedős, harcos Mizseit idézi, míg a középső fiú már a letisztult, okos ökölvívót, a nyolc éves Gergő pedig ugyanolyan figyelemmel nézi végig a versenyeket, mint egykor apja tette, aki a papírsúlytól a szupernehézsúlyig minden ökölvívó stílusát ismerte.
- Öcsi bácsi, akit apámként tisztelek, tökéletesen látja a dolgokat – jelenti ki. – Csak a legnagyobb tisztelettel tudok róla beszélni, hálával tartozom neki, mert fiatalon minden létező hülyeséget megcsináltam, mégis mindig kiállt mellettem. Olyan tökéletesen jellemezte gyermekeimet, hogy nem is tudnék mit hozzáfűzni. Annyit mégis megjegyeznék, nem szerettem volna, hogy Vivien ökölvívó legyen, de így hozta az élet. A fiaimat ellenben bunyósnak szántam, örülök, hogy lejárnak edzésekre. Mind hármójukra nagyon büszke vagyok, remélem, sokkal többet fognak elérni, mint én.

Itt kénytelen vagyok közbevágni, figyelmeztettem – nem mintha nem tudná –, szerzett egy olimpiai- és két Eb-bronzot, plusz begyűjtött hét felnőtt magyar bajnoki címet is, szóval legyen boldog, ha srácai csak a felét elérik sikereinek.

Mizsei nem volt kispályás. Korának egyik legkiemelkedőbb képességű magyar öklözőjeként emlegetik ma is, tudását Kovács Istvánéhoz és junior vb-ezüstérmes, olimpiai ötödik helyezett Szűcs Lászlóéhoz hasonlítják. (Nem hiába volt a válogatottban is nagy haverságban a három ökölvirtuóz.) A sportággal nyolcéves korában megismerkedő, a nemzetközi színtéren junior Eb-bronzzal nyitó Mizsei bokszhoz való affinitását jelzi, hogy 17 évesen kisváltósúlyban, a villámkezű Turu ellen szerezte első felnőtt bajnoki címét. Később nem sokat nyüglődött a fogyasztással, a szaunát csak képről ismerte, ahogy szedte magára a kilókat, úgy lépkedett egyre feljebb a súlykategóriákban, legnagyobb sikereit már a 71 kilogrammosok között aratta. Vajon a lustaság vagy a magabiztosság volt az oka, hogy nem „vívott” a mérleggel?

- A bokszhoz a technika és az erőnlét mellett egy kis csibészség is kell – adja meg a receptet. – Akiben nincs zsiványság, abból soha nem lesz jó bunyós. Ha már egy-két kilóval túl voltam a súlyhatáron, a kiskunfélegyházi edzőm, Molnár László csak annyit mondott: Gyuri, te ezt meg tudod oldani! Úgy voltam vele, ha ő mondja, akkor biztosan így van.
Mizsei György 21 évesen karrierje csúcsára ért, a barcelonai olimpián három győzelmet szerezve az elődöntőig menetelt, így felállhatott a dobogó harmadik fokára. Később úgy gondolta, kicsit lazábbra veszi az életet, a boksszal leginkább levelező tagozaton próbálkozott. Forradalmi újítását a válogatott akkori vezetőedzője, Szántó Imre nem díjazta, szívfájdalom nélkül kihagyta a ’93-as Eb-csapatból. Erre az öklöző összeszedte magát, persze, csak amolyan „mizseigyurisan”, visszaszerezte helyét a válogatottban, ’96-ban „elpakolt” még egy Eb-bronzot, jelenése volt az atlantai ötkarikás játékokon, ahol a második körben a német Marcus Beyer búcsúztatta. Majd kurtán-furcsán, 26 évesen befejezte az amatőr ökölvívást.

- Elegem lett az ígéretekből. Kiskunfélegyházán soha nem kényeztettek el, de Barcelona előtt megígérték, ha jó eredményt érek el, akkor kiutálnak egy lakást. Nagy marha voltam, hogy ezt nem kértem írásban. Amikor bronzérmesen hazajöttem, megkérdeztem, mikor költözhetek, de csak néztek rám, mint egy hülyére. Minimális támogatással értem el az eredményeimet, de Félegyházán csak a viselkedésemmel foglalkoztak. A kilengéseimet sokszor a szememre vetették, de azt csak ritkán emlegették fel, hogy az eredményeimmel sikert hoztam a városnak. Egyszer meg is fordult a fejemben, hogy elhagyom a klubot, de egyhónapos újpesti kitérő után visszatértem, mert ott is csak ígéreteket kaptam – mondja.
A csibészségeit Mizsei is elismeri, s amikor arról érdeklődöm, elégedetten tekint-e vissza az amatőr időkre, hiányérzete okaként elsősorban a linkségét jelöli meg.

- Közel sem vagyok elégedett a pályafutásommal, a mai eszemmel teljesen más döntéseket hoznék – jegyzi meg keserűen. – A baráti köröm volt az én keresztem. Szerettünk élni, csavarogni, minden hülyeségben benne voltam, edzőtábor helyett sokszor másfelé vettem az irányt. Rossz visszagondolni az elkövetett marhaságaimra, most érzem igazán, milyen lehetőségeket hagytam ki. Úgy értem el az eredményeimet, hogy nagyjából a felét edzettem, mint a többi válogatott társam.

Megint csak Szántó Imrét idézem, a mester véleménye szerint, ha Mizsei két-három évet nap, mint nap olyan küzdőtársakkal készült volna, mint a legjobb barátjai közé tartozó Kovács István, vagy Szűcs László, akkor az isten sem mentette volna meg a világbajnoki címtől.
A volt bunyós csak bólogat, szólni nem nagyon tud, azért annyit kiprésel magából: az Öreg biztosan jól látja.
’97-ben Mizsei György profinak állt, elmondása szerint a pénz motiválta. A bankók azonban elmaradtak, s a nagyratörő tervekből sem lett semmi. Felhozó embernek adták el akkori menedzserei, rögtön az első meccsén az Universum által támogatott, későbbi középsúlyú WBO-bajnok Armand Krajnc-csal csapott össze, akit rendesen meg is ruházott. Persze, az Uni-rendezvényeken a kék sarokból indulva már akkor sem nagyon lehetett nyerni.

- Kimentünk Hamburgba, szerintem is megvertem a srácot, de gyorsan rájöttem, nekem ebben a játékban a vesztes szerepét kellene alakítanom, nem a győztesét – mesél a germán kalandról. – Ez nem tetszett, nem akartam bohóc lenni, ezért befejeztem. Nagyképűség nélkül mondhatom, ha normális lehetőségeim lettek volna a profik között, biztos vagyok benne, hogy helytálltam volna.

Mizsei György 2006 végén két meccs erejéig újra visszatért a ringbe, nem bírta bunyó nélkül. Szervezete azonban megsínylette a majd tízéves kihagyást, tréningjeit többször egészségügyi problémák nehezítették. Arról, hogy szorítóba lépjen, mégsem tett le.

- Úgy vélem, azokat a hazai profikat, akiket magam körül látok, meg tudnám fogni – értékeli vetélytársait. – Már nem a pénzért bokszolok, normális körülmények között élek, elégedett vagyok a jelenlegi helyzetemmel, de a hangulat hiányzik. A magam örömére szeretnék még egy kicsit bunyózni. Kellene egy komoly kivizsgálás, s ha egészséges leszek, akkor tisztességesen felkészülök. Bárkinek, bármikor a rendelkezésére állok!

Balogh Zoltán
fotók: Mizsei György és Bama. hu