
A Süllős család a magyar ökölvívó-társadalom megbecsült szereplői közé tartozik, hosszú évek óta a szövetség stabil támogatójaként segíti a sportágat. A nemrég elhunyt idősb. Süllős Gyula a MÖSZ elnökhelyetteseként karolta fel a honi ökölvívás ügyét, míg fia,
ifjabb Süllős Gyula a Vasas bunyósainak főszponzoraként teszi ugyanezt. Az ismert üzletember nem afféle úri passzióból állt a piros-kékek mellé, mint elmondta, a boksz szerelem számára. Támogatásával a korábban kiemelkedő nemzetközi eredményeket elérő, a sportágnak két olimpiai bajnokot, Papp Lászlót és Kovács Istvánt adó csapat újra régi fényében tündököl. A stabil anyagi és szakmai háttérnek köszönhetően Bacskai Balázs a moszkvai Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett, míg Darmos József a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Ha csak teheti, ifjabb Süllős Gyula a helyszínen szurkol az általa támogatott öklözők sikereiért, de üzleti elfoglaltságai miatt, bár tervezte, nem tudott kiutazni a moszkvai Európa-bajnokságra, otthon várta a fejleményeket.
- Amíg vártam a híreket, több évet öregedtem, lerágtam a körmeimet, megőszültem – mondja nevetve az angyalföldi ökölvívók névszponzora, akit azért annyira nem leptek meg a remek eredmények, már az Eb előtt három hónappal kijelentette, Bacskai Balázs az aranyat is megszerezheti, de a sérüléséből felépülő Darmos József is eljuthat a dobogóig. –
Fantasztikus dolog, hogy a szakosztály öklözői egy arany- és egy bronzérmet szereztek a kontinensviadalon. Ám az ember mindig elégedetlen, szerintem Darmos Jóska is el tudta volna hozni az aranyat, de picit bizonytalan volt. Ennek oka, hogy több sérülés is hátráltatta az utóbbi időben, így a nemzetközi színtéren nem vívhatott sorozatmeccseket. Az előzményeket ismerve, Jóska bronza nálam arannyal ér fel. Minden nap tartom vele SMS-ben a kapcsolatot, de sokat is beszélünk. Közel került hozzám, megosztja velem a gondjait, úgy érzem, jót tett volna neki, ha ott vagyok Moszkvában. Nagyon fontosnak tartom kiemelni Bacskai Balázs sportemberi nagyságát, nem roppant össze az esélyesség terhe alatt. Ez óriási dolog, hiszen junior világbajnokként folyamatos eredménykényszer alatt öklözött. Érték kudarcok, sérülések, de nem adta fel, dolgozott tovább, Eb-arany lett a jutalma!

A Vasas bokszolóinak mecénása nem hajtja az eredményt, a sportot ismerve tisztában van vele, sikereket csak szisztematikus munkával, egészséges sportolókkal lehet elérni. Nem nyugtalankodott akkor sem, amikor két topversenyzője,
Bacskai és
Darmos sérüléssel küszködött. Nem sürgette visszatérésüket, specialistákhoz küldte őket.
- Nem lehet kérdés, első az egészség – jelentette ki határozottan ifjabb Süllős Gyula. –
Ha lehet ilyet mondani, Darmos Józsinál még jól is jöttünk ki az állkapocstörésből, hiszen addig váll- és könyöksérülését is kezeltetni tudta. Maximális bizalommal vagyok a versenyzőim iránt, hiszen egyet akarunk, mégpedig minél jobb eredményeket elérni!

A főtámogató, bár jártas az ökölvívásban, bírói vizsgával is rendelkezik, más szponzoroktól eltérően, nem szól bele a szakmai munkába. Tökéletesen megbízik munkatársaiban, úgy véli, ez Sermer György szakosztály-igazgató és Bacskai Imre vezetőedző privilégiuma.
- Természetesen figyelemmel követem az edzéseket, versenyeket, de nekem az a feladatom, hogy szponzorként biztosítsam a szakosztály gondtalan működését. A továbbiakban is maradunk a jól bevált felállásnál, azaz mindenki azzal foglalkozik, ami a feladata, amihez ért. Úgy tűnik, az idő és az eredmények minket igazolnak – mondta nem kevés büszkeséggel a hangjában az üzletember.
Ifjabb Süllős Gyula szerint öklözői az Európa-bajnokságon szerzett érmeikkel, azontúl, hogy magasra tették a mércét, egyfajta respektet is szereztek a 2011-ben, Dél-Koreában megrendezésre kerülő világbajnokság előtt. Nem csak a versenyzők, de a bírák körében is.
- Nem lehet félvállról venni a sportdiplomáciát – világította meg a hátteret a főtámogató.
– Bízom benne, hogy Balázst Európa-bajnokként, Jóskát pedig kétszeres Eb-bronzérmesként most már nem lehet lepontozni, félvállról venni. Nem kérünk előnyt, csak igazságosságot! A jövőt illetően, azt hiszem, nem álmodozom, a realitás mondatja velem, akár már a vb-n megszerezhetjük a két olimpiai kvótát. Bízom a srácokban, mi mellettük vagyunk, csak rajtuk múlik a siker!