„Madár”-szárnyakon a poszméh - interjú Balzsayval

A magdeburgi bokszgála egyértelművé tette számomra, püfölhetik egymást a ringben világklasszis külföldi bunyósok, ámulok, bámulok, ám tisztaszívből csak akkor tudok lelkesedni, ha magyar ökölvívó harcol a dicsőségért. Végigizgulva Erdei Zsolt és Balzsay Károly címmeccsét az azért felötlött bennem, kell-e nekem ez az idegőrlő szórakozás, nem volt-e jobb, amikor kényelmesen hátradőlve, hideg sört kortyolgatva, nagy nyugalommal figyeltem, „Madár” hogyan intézi el a tőle klasszisokkal gyengébb kihívókat. De alighogy ez a gondolat átfutott az agyamon, már tudtam is a választ: persze hogy kell! A „kis” Balzsay meccse után pedig kicsit irigykedtem, fene a jó dolgát ennek srácnak, megvalósította azt, amiről a legtöbben csak álmodozunk. Férfitársaim, tegyük a szívünkre a kezünket, hányan ábrándoztunk már arról, hogy egy hatalmas, véres csatában elfoglaljuk a bokszvilág trónját…
- Milyen érzés világbajnoknak lenni – teszem fel a nem túl eredeti, ám a hozzám hasonló outsidereket igencsak foglalkoztató kérdést.

- Marha jó, de még mindig kavarognak bennem a gondolatok – kezdi Balzsay Károly. – Aztán rádöbbenek, sikerült megvalósítanom azt, amiért négy éve Hamburgba szerződtem, amiért nap, mint nap hajtok. Az Inkin meccs előtti hónapokban nagyon nagy volt rajtam a nyomás, s most borzasztó jó érzés, hogy sikerült győznöm, de az is, hogy túl vagyok rajta. Felszabadult vagyok, fantasztikusan érzem magam!

- Mi volt az első érzésed, amikor lekongatták a 12. menetet?

- Azt éreztem, hogy nyertem. Szoros volt, de a meccs második felében nyújtott teljesítményem az én javamra billentette a mérleg nyelvét. Nem féltem, nem aggódtam, csak kíváncsi voltam, hogy a bírók is azt látták-e, amit én éreztem. Kérdeztem Fritz Sduneket és „Madarat” is, de Zsolt már tudta mi a helyzet, s mondta: megvan a meccs! De igazán csak akkor hittem el, amikor fölemelték a kezemet.

- Az előre eltervezett taktikából mennyit tudtál megvalósítani az orosz ellen?

- Úgy érzem, nagy százalékban sikerült kivitelezni az eltervezett dolgokat. Fritz Sdunek is elégedett volt, hiszen amit megbeszéltünk, annak nagy részét viszontlátta a szorítóban.

- A mérkőzés után édesapád, az egykori szövetségi kapitány elejtett egy mondatot, miszerint Inkinék jobban felkészültek belőletek, mint ti az oroszból.

- Én is megkérdeztem aput, hogy értette ezt. Elmondta, nagy zavarában nem fogalmazott pontosan. Arra gondolt, Inkinék többet figyeltek rám, jobban lesték a mozdulataimat, mint az én stábom az ő felkészülését. Igyekeztek kémkedni, figyeltek a zsákolástól kezdve mindent, ők viszont bujkáltak. „Madár” mondta is a meccs előtt: meglátod, „Karesz”, ez a nagy bujkálás lesz az ő vesztük! Így is lett! Beszéltük Fritz Sdunekkel is, tőlünk akár be is ülhetnének a ring sarokba, mikor iskolázunk, a mérkőzésen úgy is minden más lesz.

- A találkozó után nyilatkoztad, hogy minden menetben meg kellett szenvedned, újra fel kellett építeni a bunyódat. Azt nem kérdezem, honnan volt ehhez a fizikai erő, hiszen ez alap, arra viszont kíváncsi vagyok, lelkileg miből táplálkoztál a nehéz pillanatokban?

- A negyedik, ötödik menet környékén ledöbbentem, úristen, micsoda meneteket bokszolunk, hogy fogom én ezt bírni a végéig? Valahogy mégis mindig erőre kaptam. Nem volt bennem, hogy ez világbajnoki meccs, meg hogy most meg kell halnom, csak a győzelem lebegett előttem! Hogy ez mivel jár, esetleg sporttörténelmet írhatok, és hogy két magyar világbajnok lehet, eszembe sem jutott. Kizártam mindent, csak arra koncentráltam, meg kell vernem Inkint. Vitt előre a szívem, sikerült mindig megújulnom. Egyszer szólt Fritz, hogy gyerünk a családért, gyerünk Hannáért! Akkor néhány másodpercre elöntött a melegség, de aztán gyorsan visszatértem a valóságba, s mentem tovább.

- Felejthetetlen ünneplésben volt részed a szorítóban, „Madár” válláról tekinthettél a magdeburgi csarnok közönségére. Úgy is mondhatnám: „Madár”-szárnyakon szállt a poszméh… Erdei Zsolt korábban a repülni nem képes méhez hasonlított, aki mégis mindent megtesz azért, hogy felemelkedjen.

- Tényleg fantasztikus érzés volt, de beígérte „Madár”, hogy ha megnyerem a meccset, a vállán visz körbe. Mondtam is, hogy a poszméh-akció sikerrel járt! Tudtam, a poszméh hasonlattal mire gondol Zsolt. Ha az ember hisz magában, s mindent megtesz azért, hogy elérje a célját, nem foglalkozik az esélyekkel, akkor bármilyen akadályt képes legyőzni, meg tudja valósítani az álmait!

- Mennyire tudtál aktív szereplő lenni a gálát követő banketten?

- Hullafáradt voltam. Szerencsére nem kellett messze menni, a feleségemmel csak lesétáltunk a hotel halljába. Néhány falatot csipegettem a hidegtálakból, belekortyoltunk egy kis édes fehér borba, aztán a feleségem ment is fel Hanna lányunkhoz. Én még elmentem egy zenés helyre, ahol az edzőm s az universumos sporttársaim mulatták az időt. Itt sem rúgtam ki a hámból, ittam egy kis almalevet, aztán elnézést kértem, s felmentem a szobánkba. Még akkor is hihetetlenül pörögtem, csak a meccs járt a fejemben. Reggel hattól nyolcig tudtam aludni egy kicsit.

- Inkin ellen horzsolások, zúzódások tömkelegét gyűjtötted be. Másnap reggel megvolt az „átment rajtam az úthenger”-érzés?

- Külsőre valóban elég elnyűtt ábrázatom volt, de nem éreztem az „úthengeres”-érzést, csak az volt bennem: sikerült, megcsináltam!

- Túl vagy már a nagy „szembesülésen”? Az utca embere rád csodálkozik már: ó, maga az a bokszvilágbajnok?!

- Igen, odajönnek hozzám az utcán, a piros lámpánál átintegetnek a kocsikból. Fantasztikus érzés!

- Jó lehet most Balzsay Karcsinak lenni – jegyzem meg kicsit irigykedve.

- Jó bizony!

- S milyen volt szembenézni az itthoni kritikákkal? A címmeccsedet közvetítő televízió szakértője, Boros Tamás picivel Inkint látta jobbnak, s ez nem kis mértékben befolyásolta a nézők véleményalkotását. Tudtál felhőtlenül örülni, nem jutott eszedbe, na, itthon vagyok, ez Magyarország?

- Nem tudják elrontani az örömömet, s azt is kijelenthetem, ez nem Magyarország, ez egyedül Boros Tamás! Az a baj, hogy túl sokat beszélünk róla, szerintem ő direkt csinálja, hogy így kerüljön a középpontba. Ne is vigyük tovább ezt a témát, Boros Tamás mondjon, amit akar, abszolút nem izgat a véleménye!

- Rendkívül erős hátországod van: egy igazi barát, Erdei Zsolt mellett végzed a tréningjeidet Hamburgban, édesapád személyében olyan bokszszaktekintély áll mögötted, akivel egy szemvillanásból értitek egymást, plusz a bónusz, feleséged, Tünde minden terhet levesz a válladról, csak a bokszra kell koncentrálnod. A vb-cím után jár neki valami jutalom?

- Jól mondod, valóban a hátországom az én legnagyobb fegyverem, erőm, erényem, s talán titkom is! Fantasztikus családom, s barátaim vannak, rengeteget köszönhetek nekik. „Tücsi” személyében hihetetlen társam van, természetesen jár neki jutalom. Jövő héten Hanna lányunkkal együtt elmegyünk egy wellness hétvégére, ahol a gyerekkel kapcsolatos feladatokat teljesen átveszem tőle, neki pedig csak a pihenésre, lazításra kell koncentrálnia.

- Kijelentetted, szeretnél ünnepelni, pihenni, nem foglalkozol a jövőddel kapcsolatos kérdésekkel. Annyit azonban mégis megkérdeznék: nem lenne ellenedre, ha augusztus 22-én, Budapesten, hazai környezetben védhetnéd meg a nagyközépsúlyú vb-övet?

- Abszolút nem gondolok még erre, nagyon messze van az augusztus 22. Fogalmam sincs az Universum terveiről, lesz-e esetleg addig még meccsem. De én is nagyon kiszámíthatatlan vagyok, volt már egy-két sérülésem a felkészülések alatt, szóval imádnám, szuper lenne, ha itthon meccselhetnék, de még tényleg nem gondolok erre, csak élvezem a pihenést, a sikert.

- Jól is teszed! Ha létrejön a budapesti fellépésed, olyan produkciót kívánok neked, amilyet 2007 nyarán nyújtottál Budapesten, Dos Santos ellen. Jobb felütés, balhorog, pazar volt az a kombináció!

- Köszönöm! Na, egy olyat én is kívánnék magamnak!

Balogh Zoltán, monokli.com