Minden idők legfiatalabb nehézsúlyú világbajnokára emlékezünk

Egyetlen szorító van benne és néhány homokzsák, a mennyezet magas, itt-ott felhólyagzott, rajta öreg lámpák. A hámló falakat újságkivágások, a régi idők nagy bajnokainak a fényképei és plakátjai borítják. "Gyászoljuk" felirat alatt egy csomó kép és újságkivágás van Cus D'Amatóról. De, megörökítették itt Mike Tyson egész addigi pályafutását is. Tyson ma már lefutotta a szokásos 4-5 kilométeres távját, és most kezd neki gyakorlatainak, amelyek a bemelegítő edzést alkotják. Testén fekete testrefeszülő ruha, és bő fekete rövidnadrág. Kevin Rooney, az edzője állandóan rajta tartja a szemét. Jól teszi, ugyan is a fiatal nehézsúlyú, élete legfontosabb mérkőzésére készül. A legjobb 10 nehézsúlyú közé sorolják és november 22-én szorítóba léphet a WBC szervezet nehézsúlyú világbajnoki címéért.
A 30 éves Rooney is D'Amato pártfogoltja volt, könnyűsúlyú, aki korábban maga is együtt edzett a tizenéves Tysonnal. A gyakorlatok kemények és több összpontosítást, erőt és állóképességet igényelnek, mint Tyson eddigi bármelyik mérkőzése. A teremben működik egy időmérő, egy vörös és egy zöld lámpával, ezzel oly módon beállítva az egyes gyakorlatok időtartama, hogy a vörös jelre Tyson megáll és pihen, a zöldre pedig folytatja a munkát. Tíz percig ugrókötelezik, mintha transzba esett volna, a kötél olyan gyorsan pörög, hogy szinte nem is lehet látni. Aztán a nagy zsák következik. Tyson kesztyűt húz, majd ellöki a zsákot a baljával, aztán ütéskombinációkkal püföli, amikor visszalendül hozzá. Rooney ott áll mellette, és minden kombináció után megbeszélik a hibákat, miközben az elárvult zsák ott leng köztük. Tyson elereszti a horgait, majd fürgén oldalra szökken, felsőteste csaknem mozdulatlan, miközben alsóteste éles szögben mozog. Olyan rémisztő erejűek az ütései, hogy alig érthető, miként képes hús-vér emberi test kiállni őket. Most mind a ketten szorítóba lépnek, Rooney pontütő kesztyűket visel, amelyeken Tyson az erős ütéssorozatainak a pontosságát gyakorolja. Aztán továbblépnek egy kötélen függő ökölnagyságú labdához. Rooney meglöki, Tyson pedig jobbra-balra hajolgatva mozog, mintha egy képzeletbeli ellenfél fejre irányított ütéseit kerülné ki. Végül pedig a rugós labda következik. Tyson bokszstílusának legegyedibb, legelkápráztatóbb oldala, a félelmetes ereje és az ahhoz párosuló gyorsasága és agresszivitása. Hogyan tud egy ilyen súlyú és felépítésű ember ilyen gyors és agresszív lenni?

Az edzés végén a fekete trikója alatt szó szerint úszik az izzadságban. Rooney edzéseivel ellentétben Tyson legtöbb mérkőzése rövidebb volt öt percnél. Az ellenfelek addig sem bírták, hogy Tysonnak lihegnie kellett volna. Fáradt vagyok, mondja alig hallhatóan. Lezuhanyozik, felöltözik, aztán újra megjelenik farmerben, divatos sapkában és sportcipőben. Tyson még mindig Mrs. Ewaldnál, D'Amato sógornőjénél lakik. A ház hatalmas és elbűvölő, egy járda nélküli, láthatóan magántulajdonban lévő út végén áll. Kívül és belül makulátlan a rend. Már hat éve lakik itt, keresztül haladva a konyhán a társalkodóba jutunk, ami ragyog a kupáktól, érmektől. Catskillben nyugalmas az élet, hatkor kel és este kilenckor fekszik le. Napközben az edzőteremben dolgozik, ami után húsból, zöldségből, tésztából és gyümölcsből áll az étrendje. Alkoholt vagy koffeint nem fogyaszt, sajátos szerzetesi életforma ez ebben a félig meddig falusias környezetben. Apját nem ismerte, halkszavú, csöndes édesanyja nevelte bátyjával és nővérével. Tyson Brooklyn, Brownsville körzetében nőtt fel, és tízéves korára bűnöző lett. A banda legfiatalabb tagjaként gyakran Mike-ot bízták meg, hogy a rablások során ő tartsa a pisztolyt. Hotel szobák kulcsait emelték el, és fosztották meg az értékeiktől a vendégeket. "Ne higgyék, hogy valóban rossz voltam. Raboltam és loptam, de a többiek ennél csúnyább dolgokat csináltak." Tyson az utcán élt, lakatlan házakban aludt, mint akinek nincs otthona. Elfogták, és javítóintézetbe küldték. Erőszakos volt, levert és szótlan, az egyik legnehezebben kezelhető a "javíthatatlan" fiúk között. Itt fordult meg az élete. Ezekben az intézetekben, Amerikában, igen intenzív sportélet folyik. Hogy agresszivitását levezessék, az ökölvívóterembe küldték, ahol az edző hamarosan felfedezte benne az átlagon felüli tehetséget. Felhívta rá egy akkor már hetven éven túli szakember, Cus D'Amato figyelmét, aki valamikor Floyd Patterson nehéz, és Jose Torres félnehézsúlyú világbajnokokat edzette és menedzselte. A már kissé belefáradt mester valósággal megfiatalodott, amikor először látta a magába zárkózó fiatalembert az edzőteremben. Elérte, hogy a 14 éves Tysont az ő felelősségére kiengedjék az intézetből, majd 2 évvel később, Tyson anyja halála után törvényes gyámja lett. Tyson a catskilli tizennégy szobás házba költözött, és ott nevelkedett. "Cus az apám volt, de több is annál", mondja Tyson. "Mindent az én érdekemben tett. Minden időnket együtt töltöttük, megbeszéltük az élet dolgait." D'Amato már ekkoriban megmondta: "Ez a fiú a következő nehézsúlyú világbajnok. Ha akarja, az övé a cím."

A 80-as évek közepén a nehézsúlyú ökölvívás egy csendes időszakát élte. Miután Ali visszavonult, a következő nagy bajnok Larry Holmes ugyan kiváló bokszoló volt, de egy kissé szürkének tűnt az Ali, Frazier és Foreman nevével fémjelzett időszak után. Ráadásul Holmes is már pályafutása végén járt. Egymeccses bajnokok jöttek, majd a következő meccsükön mentek, ezt az időszakot megelégelve, egy selejtező sorozatot indított el a HBO televíziós társaság, aminek a végén a három szervezet (WBA/WBC/IBF) egy bajnokot tarthat nyílván. Tyson gyors győzelmekkel, látványos kiütésekkel, expresszként száguldott a legjobbak felé, ezért hamarosan bekerült a bajnokegyesítési sorozatba. Valamivel később megszületett az egyezség, ellenfele a WBC világbajnok, a jamaikai származású, kanadai Trevor Berbick lett. Tyson megfelel azoknak a várakozásoknak, melyek szerint ő a nehézsúlyú ökölvívás új reménysége. Még csak 20 hónapja profi és 27-0-ás rekordot ért el, győzelmei között huszonötöt kiütéssel szerzett. (tizenötször az első menetben). Tysonban ugyanaz a vadság érződik, mint Dempseyben a pályájának felfelé ívelő, a bajnoki címhez vezető szakaszában. Ezt a vadságot alig tompítja a ragyogóan kivilágított, megemelt szorító, az állandóan jelenlévő orvos, a sajátos öltözékek, rituálék. Mint Dempseyben, Listonban vagy Foremanban, Tysonban is megvan az az erő, ami felvillanyozza a tömegeket, felébreszti bennük a nyers erőszak, a másik megsebzése iránti vágyat. Tyson küzdőmodora már már önmaga karikatúrája. Erőszakossága annyira eltúlzott, hogy szinte földöntúli légkört áraszt. Az ellenfelek keresztül repülnek a ringen, eszméletlenül csapódnak a padlóhoz. 180 centis magasságával alacsony nehézsúlyúnak számít. Szemre talán még alacsonyabbnak tűnik, mert 100 kilós teste annyira szoborszerűen izmos, hogy brutálisan tömörnek látszik. A nyaka különösen erős, 53 centi a kerülete. A halántékán és a tarkóján, Dempseyhez hasonlóan, szinte kopaszra vágatta a haját. Nem köntöst visel, hanem egy fehér törülközőt, amelybe a fejének lyukat vágtak, és szokása szerint nem visel zoknit a mérkőzésein. "Így érzem igazán harcosnak magam", mondja. Fekete nadrágja már a védjegyévé vált, pedig a szintén feketébe öltöző Berbické, a bajnoknak előjoga lenne a fekete nadrágra. Tyson menedzserei inkább kifizették a Nevada Állam Atlétikai Bizottsága által kirótt 5000 dolláros büntetést, csak, hogy védencük a megszokott színében bokszolhasson.
Berbick 1975-ben a Pánamerikai játékokon bronzérmet nyert. A következő évben az olimpián helyezetlenül zárt, azt követően pedig profinak állt. 1979 és 83 között ő birtokolta a kanadai nehézsúlyú bajnoki címet. Kiütötte Bernardo Mercadot majd John Tate-et és Chuck Gardnert is, így 1981 áprilisában megmérkőzhetett Larry Holmes WBC világbajnoki címéért. Jól tartotta magát, a 15. menetben még keményen meg is sorozta Holmest, azonban ez kevés volt a győzelemhez. Még az év decemberében legyőzte a már akkor beteg Muhammad Alit, ami ezért nem egy igazán jelentős győzelem. A következő években viszont olyan jónevű ellenfelek felett diadalmaskodott, mint: Greg Page, David Bey vagy Mitch Green. 1986. március 22-én aztán Berbick is felülhetett a nehézsúlyú trónra, mert pontozással bizonyult jobbnak Pinklon Thomasnál. Jelenleg ő a bajnok, Tysonék pedig összepakolták a szerelést, és elindultak Las Vegasba, a mérkőzés helyszínére, hogy összecsaphasson vele. A mérkőzés előtti héten már megérkeztek az újságírók, a bokszszakértők, menedzserek, támogatók, a fogadóirodák vezetői, akik a Hilton halljában verődtek össze, hogy véleményeket cseréljenek. Az újságírók a mérkőzést megelőző napon, a mérlegelésről leadták az írásaikat, aztán kipihenhették magukat a Hilton játékkaszinójába. A meccs előtti 1-2 napon civilek és sztárok özönlötték el a Hiltont. A forgatagban feltűnt a lassúbeszédű Muhammad Ali, aki örült a felé forduló figyelemnek. Autogramokat osztogatott, idegenekkel fényképeszkedett, gyerekeket puszilgatott.

1986. november 22. Las Vegas, Nevada, Hilton Hotel: A mérkőzés estéjén a felvezető programban Pinklon Thomas kiütötte William Hoseat, Greg Page 8 menetben K.O-zta Jerry Halstead-et, és a feltörekvő kanadai nagyváltósúlyú Matthew Hilton mindössze 2 menet alatt kiütötte Franklin Owenst. A főmérkőzésre, az utolsó felvezető mérkőzések során már elkezdtek megérkezni Hollywood sztárjai. Kirk Douglas, Rob Lowe, Robert Duvall, Tony Danza, Eddie Murphy, de feltűnik Sylvester Stallone is, vagy olyan híres bokszolók, mint: Muhammad Ali a feleségével, Larry Holmes, az IBF bajnok Michael Spinks, Tommy Hearns vagy a könnyűsúlyú világbajnok Hector "Macho" Camacho.
Berbick és Tyson még várakoztak, amikor Tyson menedzsere Jim Jacobs beugrott hozzá, hogy megnézze, mi van Tysonnal. Hogy érzed magad? - kérdezte Tyson. - Izzad a tenyerem, vallotta be Jacobs. Ideges vagyok. Ez teljesen normális egy címért folyó meccs napján, nyugtatta meg Tyson Jacobsot, olyan közömbös hangon, hogy Jacobs meglepődött. Fülsiketítő hangorkán támad amikor Mike Tyson belép a Hilton Szálló zsúfolásig telt arénájába. A szokásos kivágott törülköző van a vállára terítve, a körülötte lévő kísérők közül valaki, bajnoki öv híján, egy róla készült nagyméretű képet tart a magasba. Pár perc múlva Berbick is érkezik, fekete csuklyás köntöst visel, derekán a WBC zöld öve, a bevonulás alatt a vállait, karjait folyamatosan lazítja, melegíti. A csaknem 9000 ember azzal a várakozással gyűlt össze, hogy nem csupán egy drámainak ígérkező nehézsúlyú viadalt fognak látni, hanem talán az ökölvívó történelmet is. Ha Tyson (27-0 (25KO) megszerzi a WBC bajnoki címét, amely jelenleg a 32 éves Berbick (31-4-1 (23KO) tulajdonában van, akkor ő lesz az ökölvívás történetének a legfiatalabb nehézsúlyú világbajnoka. Ezzel beteljesítené a néhai Cus D'Amatonak, edzőjének és nevelőjének a jövendölését, miszerint egy nap megdönti Floyd Pattersonnak a rekordját, aki a címet kevéssel huszonkettedik születésnapja előtt szerezte meg, még 1956-ban. Az amerikai himnusz után, a ringspeaker Chuck Hull bemutatja a pontozó bírókat, majd a mérkőzésvezető Mills Lanet, utána felkonferálja először a kihívót, végül a bajnokot.
Amint megszólal a gong, Tyson kirobban a sarokból. A 185 centis 100 kilós Berbick is roppant erős fizikumú, de az első pillanatokban kiderül, hogy Tyson még nála is erősebb, kettőjük közül ő irányít, neki nagyobb az akaratereje. Tyson bujkálgatva, kemény ütésekkel próbálkozik, de nem talál rendesen. Fél perccel a menet vége előtt, Tyson elhajol egy nagy balhorog elől, majd ugyanabban a ritmusban balhoroggal eltalálja a bajnokot. Berbick egyensúlyát veszti, a kihívó kilő egy balegyenest, majd egy pillanat múlva hatalmas jobbegyenes, balhorog, jobbhorog, balhorog landol a bajnok fején. A kanadai megszédül, de Tyson folyamatos bombái között, végül nagy nehezen, de kihúzza lábon a menet végéig. Berbick Tysonra ölti a nyelvét, miközben a sarka felé sétál, ezzel megpróbálja felbőszíteni, de sikertelenül. A második menet legelején Tyson egy hatalmas jobbcsapottal megingatta ellenfelét, majd az azt követő horogzápor padlóra is küldte a címvédőt. A rászámolás után Mike folytatta a támadást, de Berbick azt ellépkedésekkel, fogásokkal jól szerelte le. Másfél perc telt el a menetből, mikor Tyson hatalmas jobbhoroggal talált testre, majd azt követte egy jobb és balhorog fejre és két újabb jobbhorog szintén fejre. A bajnok fogásba menekülve vészelte át a nehéz pillanatot. Már-már úgy nézett ki, hogy kihúzza a menet végéig, de 44 másodperccel a vége előtt Tyson jobbhorgot ütött a testre, majd jobbfelütést a fejre, és egy pillanatnyi kihagyással később balhorgot a fejre. A jobbfelütés nem talált, de a balhorog a halántékra igen, amitől Berbick a padlóra zuhant. Megpróbált felállni, de újra összeesett, rá a kötelekre, ahol az egyik keze egy fotós mellkasába ütközött. Berbick talpra küzdötte magát, arcán az alvajárók üveges tekintete. Rogyadozó lábakkal áttántorgott a szorítón, de újra elesett, majd az akaraterejével talpra állt, de bizonytalanul imbolygott. Mills Lane mérkőzésvezető ekkor átölelte a bukott bajnokot, mert valószínűleg újból összeesett volna, és véget vetett az összecsapásnak. Mindössze 11-12 másodperc telt el azóta, hogy Tyson leütötte ellenfelét, de úgy tűnt, mintha a lassú mozdulatsor sokkal tovább tartott volna. Az eszméletért, a talpon maradásért küzdő ember lidérces látványa, örökre megmarad azoknak az emlékezetében, akik élőben, vagy akár filmen, valaha látták ezt a kiütést. Ezzel a győzelemmel a 20 éves és 4 hónapos Mike Tyson lett minden idők legfiatalabb nehézsúlyú világbajnoka.
D'Amato lelke a mérkőzés után is élt Tysonban. Egy ember hite egy másikban nem lehet ennél mélyebb. Sokak számára Tyson lett a hősök egy bizonyos fajtájának utolsó képviselője, aki a kezdetleges érzelmek hordozója, az a fajta megváltó, aki erős és kemény, izzadság borítja, és mindig kész a harcra. Egy félelmetes szépség volt születőben a nyolcvanas évek derekán, aki nem sokkal ezután, mindhárom szervezet bajnoki címeit egyesítette, és vitathatatlanul uralta a nehézsúlyú kategóriát a '80-as évek legvégéig.

Leibinger Gábor