Öccse olimpiai aranyat álmodott Ungvári Miklósnak

Nem panaszkodhatott Ungvári Miklós a moszkvai csapat Eb után sorra kerülő podolszki edzőtáborra, igazán neves ellenfelekkel küzdhetett meg az öt nap során. Többek között meccselt az olimpiai bajnok japán dzsudokával, az egyaránt vb-győztes brazil és iráni vetélytárssal, de az örmény és azeri rivális mellett az orosz válogatott tagjai is minőséget jelentettek.

- Igaz, a körülmények a ’60-as éveket idézték, ám az ellenfelekre valóban nem lehetett panasz – kezdte a 27 esztendős, kétszeres vb-bronzérmes, Európa-bajnoki arany- és kétszeres ezüstérmes Ungvári Miklós. - Nagyon kellett már nekem egy ilyen szintű tábor, hiszen egy makacs kézfejsérülés miatt csak az idénykezdő ausztriai edzőtáborban tudtam részt venni ebben az esztendőben. A kezemet még mindig „érzem”, nem száz százalékos, pedig egy dzsúdósnál nagyon fontos, hogy meg tudja fogni az ellenfelet, hiszen enélkül kivitelezhetetlen bármilyen technika. Versenyeken azért elindultam, de sokszor kiújult a sérülésem, az idén szinte alig tudtam edzeni.
Ilyen körülmények között igazi bravúr volt a kecskeméti dzsúdóstól a lisszaboni kontinensbajnokságon szerzett ezüstérem. Előtte leginkább futással, lovaglással és motorozással „készült”, ám a viadalon szinte átrobogott a mezőnyön, s ha a döntőben nincs egy apró kihagyása, már két Eb-arany csillog vitrinjében.

- Az Európa-bajnokság előtt bőven megelégedtem volna egy bronzéremmel is, ám utólag már bosszús vagyok az ezüst miatt, nagyon rossz egy versenyen az utolsó mérkőzést elveszíteni. A lisszaboni medál azonban lendületet adott a kőkemény olimpiai felkészülés során – ecsetelte a luzitán turné hozadékát a ceglédi nevelésű dzsúdós, majd beszélt az olimpiai felkészülés további programjáról is. Elmondta, még minimum négy edzőtábor és két tesztverseny szerepel az augusztus 10.-i olimpiai versenynapig, de addig amellett, hogy a súlyára is oda kell figyelnie, rengeteg munka vár még rá, a technika csiszolásáról nem is beszélve.

Ungvári lisszaboni teljesítménye után kitűnik, szinte bármilyen körülmények között képes világversenyen dobogóra állni. Ismertetőjele az állandóság, azon kevesek közé tartozik, akik éveken keresztül képesek egy magas színtű átlagot hozni. 2002-es Európa-bajnoki győzelme óta folyamatosan a spiccen van, ez pedig különösen nagy dolog, ha az alsóbb súlykategóriák pörgős élmezőnyét vesszük alapul. Vajon mi lehet a titok?

- Többször feltették már ezt a kérdést, s most már talán kielégítő válasszal is szolgálhatok – fogalmazott a napokban szakedzői diplomát szerző sportember. - Talán az állhat az egyenletes nemzetközi teljesítményem hátterében, hogy gyermekkoromban, Cegléden nagyon alapos képzést kaptam nevelőedzőmtől, Bíró Tamástól: mindkét oldalra több „kenyérkereső” technikám is van, nem beszélve a földharc repertoáromról.

Ungvári Miklóst azonban más is a világ elitjébe emeli, különös, bokszolókra emlékeztető mozgásával a mérkőzések végére rendre „lehajtja” ellenfeleit, olyan speciális állóképességgel rendelkezik, mellyel csak nagyon kevesen a 66 kilogrammban.

S ha már szó esett Ceglédről, s Bíró Tamásról, azt is megkérdeztük a 2004-ben Kecskemétre igazoló sportolótól, miért hagyta el szülővárosát, miért cserélt klubot, s edzőt.

- Nem titok, elsősorban az anyagiak miatt váltottam. Közrejátszott azonban az is, hogy a 2004-es olimpia nem úgy sikerült, ahogyan akkori edzőmmel vártuk. Amikor Kecskemétre igazoltam, Bíró Tamás azt mondta, más egyesület versenyzőjeként nem készülhetek a ceglédi teremben, viszonyunk kicsit hűvös lett. Azóta eltelt néhány év, s hál’istennek normalizálódott a helyzet, ma már többször előfordul, ha valamilyen oknál fogva nem tudok a kecskeméti edzésen részt venni, akkor az ő csapatával tréningezem – mesélt őszintén a KJC dzsúdósa, akinek a váltás óta a jelenlegi szövetségi kapitány, Nagysolymosi Sándor a klubedzője.
Nem kérdés, minkét tréner a legjobbak közé tartozik, Bíró Tamás több remek dzsúdóst nevelt már ki, míg a sportág első magyar, nem hivatalos olimpiai bajnoka (1984-es olimpiát „helyettesítő”, szocialista országok részére rendezett kubai viadal győztese - szerző), Nagysolymosi Sándor pedig többek között a rafinéria terén verhetetlen, amelyik trükköt ő nem ismeri, azt felesleges is keresni a dzsúdó nagykönyvében.

- A két mesterből lehetne összegyúrni az ideális edzőt – nevetett „Ungi”. - Bíró Tamás hihetetlen a technikai felkészítés terén, naprakész a világ dzsúdójával kapcsolatban, míg „Solyka” magabiztosságot sugároz, versenyeken abszolút leveszi a vállamról a terhet, pszichésen óriási pluszt ad. De azt is mindig érzi, mikor kell lazítani a gyeplőn, s mikor kell meghajtani a melót, nagyon figyel, hogy ne legyek túledzett.

Az Ungvári családban azonban nem csak Miklós kiemelkedő tudású dzsúdós, a hat fiútestvér közül a legfiatalabb, Attila is villogtatja oroszlánkörmeit: U23-as Európa-bajnoki bronzérmet tudhat magáénak az ifjú tehetség. A szakemberek szerint mozgása, felépítése kísértetiesen hasonlít bátyjáéra, bár ő egy számmal nagyobb, jelenleg 73 kilogrammban versenyez. A két tesó a miskolci ob-döntőben már megütközött egymással, ahol a rutin, s a jelenlegi nagyobb tudás diadalmaskodott.

- Azt kívánom az öcsémnek, jobb legyen, mint én, bár tény, rendesen feladtam neki a leckét! Ha bölcsebb lesz, több alázatot mutat, kellőképpen viseli a vereségeket, nem fogják tudni megállítani, nálam is eredményesebb versenyző válhat belőle!

Beszélgetésünk végére kikötöttünk az olimpiai kvalifikációt kiharcoló sportolók körében legjobban utált kérdésnél, ám a dzsúdós abszolút nyugalommal fogadta, a „mi várható Pekingben” felütést.

- Próbál az ember okos lenni az esélylatolgatás során. A súlyomban körülbelül tíz európai, s öt kontinensen kívüli versenyző érhet oda a dobogóra. Az athéni olimpia nem jött össze, viszont rutint szereztem. Egy biztos, már nem az a vidéki fiú leszek, aki az athéni olimpián részt vett. Akkor csak kapkodtam a fejemet a forgatagban, hiszen már a magyar csapatban is olyan sportolókkal találkoztam, akiket előtte csak a tévében láttam. Ezek a dolgok elvitték a figyelmemet, Pekingben azonban már kezelni tudom majd a helyzetet, csak a versenyre koncentrálok. Nagyon örülnék egy éremnek, de hogy az öcsémet idézzem, aki a riói vb-bronz és a lisszaboni Eb-ezüst után csak annyit mondott: lesz ez még aranyosabb is! Ő ugyanis megálmodta, hogy aranyérmes leszek, de az az igazság, hogy én is régóta álmodozom az olimpiai elsőségről. Tudom, nagyon kevés embernek adatik meg ez a dicsőség, ha sikerülne bekerülnöm a kiválasztottak közé, hálát adnék az isteneknek.

Balogh Zoltán
Fotók: Záhonyi Tamás és Hangyási Dávid Botond