Nagy fába vágta a fejszéjét Cséffalvay Péter, amikor másfél éve összegyűjtötte a Felix-Promotion munka nélkül maradt bokszolóit. Rendezett két gálát, Pápán és Szombathelyen, ám be kellett látnia: egyedül nem megy! A következő szerepvállalása már az egykori bunyós-kickbokszossal, Bertók Róberttel történt, akivel Orosházán szerveztek közös eseményt, ehhez köthető a már a bevezetőben említett Popovics-vereség. A menedzser már a mérkőzés után ígéretet tett, újabb lehetőséget biztosít az akkor sérülten küzdő védencének: állja is a szavát, így Popovics Tamás egy újabb közös Bertók-Cséffalvay rendezvényen léphet szorítóba.

- Már többször felmerült bennem, kivonulok a profibokszból, de az ígéret kötelez! Sok függ attól, Popovics Tamás milyen eredményt ér el Szentesen. Egy azonban biztos, ha kedvezően is alakul „Popo” meccse, akkor is maximum egy gálát vállalok még az évben – nyilatkozta a
monokli.com-nak Cséffalvay Péter, aki megerősítette azt a felvetést, miszerint szerepvállalása régen túlment az üzleti megfontoláson, jóval inkább személyes, baráti üggyé vált.
Rácz Félix egykori munkatársa azt is elmondta, bízik a szentesi rendezvény sikerében, erre garancia a Bertók Róbert és a közte lévő korrekt munkakapcsolat. Tökéletesen megbízik az általa már hosszú évek óta ismert szentesi sportember szervezőkészségében, ám arra a kérdésre, miért nem szerveztek a kezdetektől közös rendezvényeket, a következőket válaszolta: - Sokan elfelejtik, hogy annak idején a Felix-Promotion szinte összes bunyósát átvettem, mert nem akartam, hogy az utcára kerüljenek. Örültem, ha Pápán és Szombathelyen nekik tudok lehetőséget biztosítani, akkor kivitelezhetetlen lett volna egy közös küzdősport-gála ötlete.
A menedzser elmondta, nincs különösebb jelentősége, hogy Popovics Tamás a kisebb szervezetek közé sorolt UBC-övért meccsel Szentesen a kenyai Shadrack Kiprutoval.
- Egy kiütéssel elveszített mérkőzés után nehéz megtalálni azt az utat, amely anyagilag is „vihető”, s olyan ellenfelet szerezni, aki ellen egy jó mérkőzésen, győzelmi esélye van bunyósomnak. Kipruto jó képességű, úgy hiszem, komoly erőbedobásra készteti majd Tamást. Ez jó erőpróba lesz, kiderül, érdemes-e továbbmennünk, s azt se felejtsük el, hogy egy megszerzett címből - még ha ez egy kisebb szervezeté is - könnyebb elmozdulni.
Cséffalvay Péter azt sem zárta ki, ha minden a terveknek megfelelően alakul, akkor akár kedvenc öklözőjével, Popovics Tamással együtt lépjenek le a professzionális ökölvívás színpadáról. Mosolyogva azonban hozzátette, szeretnének még egy „attrakciót”.
A menedzser után a szentesi gála főszereplőjét, Popovics Tamást szólaltattuk meg, aki elismerte, van igazság a Cséffalvay Péter által meglebegtetett közös visszavonulásban, a június 6-án esedékes mérkőzéséről azonban igencsak szűkszavúan nyilatkozott, de hozzátette, az ütközet után szívesen áll a
monokli.com rendelkezésére.
- Sokat dolgoztam, de hogy ez mire lesz elég, az mindig a meccsen dől el. Nyolchetes felkészülés van mögöttem, s az orosházi mérkőzéssel ellentétben, most nem nehezítette sérülés a tréningjeimet. Csak a szentesi találkozóra szeretnék koncentrálni, tudom, közhely, de a meccset egyedül kell megvívnom, nem lesz velem senki! – mondta a „Pápai Matador” művésznéven is ismert egykori súlyemelő, majd hozzátette, már nem foglalkozik az Orosházán történtekkel. - Ez már a múlt, a tegnapból nem élünk meg, csak a holnapból. A mérkőzésről mindenki azt gondol, amit akar, ez így sikerült, nem én vagyok a világon az egyedüli, akinek vannak rossz napjai!
A Shadrack Kipruto ütközettel kapcsolatban azt még sikerült kihúznunk „Popóból”, hogy látott videófelvételt kenyai riválisáról.
- Közel azonos meccsszámmal rendelkezünk mindketten, a látottak alapján elmondhatom, nem ügyetlen a srác – véleményezte vetélytársát az ökölvívó, s reagált a fórumokon megjelent megjegyzésekre is, miszerint ellenfele középsúlyú lenne. – Ez tévedés, középsúlyból jött fel félnehézbe.

Amikor a korábban mindig készséges ökölvívó szűkszavúságának okát firtattuk, Popovics Tamás határozottan kijelentette, nem a
monokli.com-nak szól morózussága, sokkal inkább a fórumokon őt ért támadások miatt nem szeretne a meccs előtt hosszabb diskurzusba bocsátkozni.
- Úgy érzem, jobb lesz, ha komolyabban csak a mérkőzés után beszélgetünk. Azokkal az emberekkel, akik soha nem voltak ringben, s csak álnéven mernek szitkozódni, aki „leherótoznak” egy Kovács Istvánt, azokkal nem tudok mit kezdeni. Nem kívánok csemegét nyújtani nekik a nyilatkozatommal, ez az oka, hogy nem akarok bővebben a meccsel foglakozni. Nem oszt, nem szoroz, hogy ezek az emberek megnéznek-e vagy sem. Azoknak bokszolok, akik eljönnek a mérkőzésemre, aki szeretnek, akik a barátaim, s nem a rosszindulat vezérli őket, mint a fórumozók nyolcvan százalékát. Tisztelet a kivételnek! – mondta Popovics, akinek szavaiból érződött a feszültség, ám azt visszautasította, hogy keserű lenne.
- Egyszerűen csak tele vagyok a magyar bunyót körülvevő közeggel. Mindenki azt hangoztatja, mennyre szereti a bunyót, de a nyolcvan százalékuk csak árt neki. A legtöbben csak beszélnek, de nagyon kevesen tesznek a bokszért. Nagyon átgondolom, a korábban tervezett székesfehérvári boksziskola beindítását is. Sajnos, a magyar ember rossz szándékú, rosszindulatú a saját fajtájával szemben, persze, vannak kivételek, de kijelenthetem: a magyar magyarnak farkasa! Igyekszem a kapcsolataimat leredukálni a jó szándékú emberek társaságára, egyedül tőlük várhatok jót.
A rendezvényt Szentesen, a Dr. Papp László Sportcsarnokban június 6-án, pénteken 19:00 órai kezdettel rendezik meg. Az eseményt a Sport1 televízió 20 órától élőben közvetíti.
Balogh Zoltán