www.monokli.com
aktuális hírek az ökölvívás szerelemeseinek
monokli.com publikálva: 2016. ápr. 10., vasárnap, 06:49 6830 olvasás - 2 komment

Remek győzelemmel búcsúzott Pacquiao

Utoljára?
Utoljára?

Vasárnap hajnalban, Las Vegasban búcsúzott az aktív ökölvívástól minden idők egyik legeredményesebb hivatásos bunyósa, Manny Pacquiao.

A nyolc súlycsoportban is maradandót alkotott 37 éves filippínó legenda, Manny Pacquiao (58 győzelem – 6 vereség – 2 döntetlen) utolsó mérkőzésén a 32 esztendős amerikai világklasszis Timothy Bradley (33 győzelem - 2 vereség - 1 döntetlen) ellen meccselt. Ez volt a két versenyző harmadik párharca; 2012-ben Bradley nyert, két évvel később Pacquiao visszavágott.

Az eddigi két Pacquiao-Bradley találkozó nem hozott sem izgalmas, sem látványos küzdelmet, ám a harmadik mérkőzésük kifejezetten élvezetes, helyenként látványos összecsapást hozott, amihez persze hozzájárult az a tény, hogy két leütést is láthatott a publikum.

A hullámzó párharc több nehezen pontozható menetet hozott, az elején inkább Bradley tűnt meggyőzőbbnek, míg a menetek múlásával Pacquiao is elkapta a ritmust, s a 7., illetve a 9. körökben padlóra küldte riválisát – a második már súlyosabb (dupla balhorog) volt, fel is csillant a filippínó előtt az idő előtti befejezés lehetősége.

Mindent összevetve Manny Pacquiao egyértelmű győzelmet aratott 12 menetben. A pontozás aránya 116-110 volt – mindhárom pontozóbírónál! Hogy ez volt-e a legendás öklöző utolsó meccse, azt még nem tudni 100 százalékosan, ugyanis a visszavonulás nagyban függ a jövő hónapi Fülöp-szigeteki választásokon, amin Pacquiao szenátor-jelöltként indul.

A mérkőzés felvétele - videó >>>
Értékelés: (Eddig 1 szavazat érkezett)
Ez elég gyenge lett... 1 Harmatos kis írás... 2 Adok még egy lehetoséget... 3 Alaposabb munkát várok el... 4 Nem ártana jobban tájékozódni a témával kapcsolatban... 5 Elmegy, bár vannak hiányosságok... 6 Elég jól sikerült... 7 Szépen kidolgozott, korrekt írás... 8 Teljesen belefedkeztem az olvasásba... 9 Ha minden cikk ilyen lenne... :) 10

Szólj hozzá!!
Név:
E-mail cím:
Regisztráció
Belépés
Regisztráció lépései:
1. Kérem adjon meg egy felhasználói nevet és egy email címet!
2. Kattintson a "Regisztráció" menügombra!
3. Az e-mailben kapott linken keresztül aktiválhatja a regisztrációját!
4. Kattintson a belépés gombra!
Megmondóbox:
BB kódok: [b]félkövér[/b] [u]aláhúzott[/u] [i]dőlt[/i]
Elküld
Frissít
Fordít
Hozzászólások: ( 2 hozzászólás érkezett )
2 boxpetya 2016-04-10 15:32:00
nem csalodtam ebbe n a meccsban. nem volt felejthetetlen de izgalmas. nalam az elso szamolasig brad vezetett.
1 tiby 2016-04-10 08:17:59
Szép volt!
Kapcsolódó cikkek/hírek:
A rovat további cikkei:

Legfrissebb


Harcsa Zoltán a döntő kapujában botlott megAz elődöntőkhöz érkezett a harkivi Elit férfi ökölvívó Európa-bajnokság.
Eb: Harcsa Zoltán a döntőért küzd péntekenHarcsa Zoltán már biztosan érmes a férfi elit Európa-bajnokságon.
Kettőből kettő: remek nap az Európa-bajnokságonHarcsa és Hámori is a legjobb nyolc között, azaz Vb kvótával várja az ökölvívó Eb folytatását.



TV-ajánló
Sport1 | Sport2 | SportM | SportKlub | DigiSport | Eurosport | Eurosport 2
20:00 Sport 1 Darts
22:00 Sport 2 Strandröplabda
22:30 Sport M Győzd le a bajnokot
20:25 DIGI Sport 1 Labdarúgás
20:30 Eurosport 1 Labdarúgás
22:00 Eurosport 2 Labdarúgás
Impresszum Levél nekünk Médiaajánlat www.monokli.com monokli@monokli.com
Küzdelem a spamelők ellen Magyar hungaroo.com - A magyar linkjegyzéke Magyar Honlap Linkek