Talán lesznek olyan olvasók, akik már most legyintenek: minek szót vesztegetni rájuk, csak kikapni járnak a ringbe. Mi azonban másként látjuk, a képességeik maximumát nyújtani igyekvő öklözők megérdemlik a tiszteletet, még akkor is, ha nem az ő képeikkel reklámozzák a gálákat, nem az övék a csúcsgázsi, s a közönség sem az ő nevüket skandálja. Nélkülük a sztárok sem indulhatnának el a trón felé vezető úton, szüksége van rájuk a bokszközegnek. Három magyar sportembert – Fekete Sándort, Sándor Bélát és Krátki Mihályt –faggattunk, milyen érzés harcba indulni az esélytelenek nyugalmával? 
A 39 éves
Fekete Sándor hivatásos karrierje során két győzelem és egy döntetlen mellett huszonhatszor hagyta el vesztesen a szorítót, ám mindössze négyszer tudták idő előtt megadásra kényszeríteni. A szívós, elnyűhetetlen – legtöbbször kisváltósúlyban harcoló – bunyós nem adja olcsón a bőrét, tisztességgel megszolgálja fellépti díját.
- Túl sok okosat nem tudnék mondani, miért küzdök a ringben – kezdte Fekete Sándor. – Talán a mentalitásomban van a válasz, akaratos vagyok, nem tartanám egyenes dolognak, ha nem hoznék ki mindent magamból. Úgy hiszem, az ellenfelek, és azok menedzserei is respektálják, ha nem megyek le az első pofontól. Lenézéssel eddig csak az utolsó, belgiumi meccsemen találkoztam, a többiek tudják, nélkülözhetetlenek a felhozó bunyósok. Semmi bajom a szerepemmel, tudom, mit vállaltam, miért csinálom. Egyszer edzésen egy srác a rekordom felől érdeklődött, s miután megmondtam, megkérdezte, akkor miért csinálom. Ő nem értette meg. Pedig a válasz egyszerű: szeretek bokszolni, szeretem a vele járó utazást, élvezem a közeget!
A 2002-óta profiskodó Feketének sokat számít, ha a publikum is elismeri teljesítményét, ez komoly motiváció számára. Példaként tavaly nyári, Stephane Benito elleni ütközetét említi, amikor az ellenfél minden szabálytalanságot bevetett a hat menet során, mégsem tudta idő előtt befejezni a meccset.
- Volt ott minden: fejelés, lábtaposás, vazelinnel bekent kesztyű, amivel folyamatosan támadta a szemem – emlékezett. – De felszívtam magam, semmi pénzért nem adtam volna fel. Persze, a végén így is a francia srác nyert, de a Cannes-i közönség kifütyülte, míg engem, a vesztest, vastaps kísért az öltözőig. Ha ezen kívül már semmi más nem történik velem profi karrierem során, akkor is azt mondom, megérte! Hihetetlen élménnyel lettem gazdagabb!
A „mellékszereplő” nagy jelenete, egy bravúros idegenbeli győzelem még várat magára. Sándor saját bevallása szerint is elszúrta az elmúlt időszakot, keveset edzett, de ígéri, a jövőben ez másként lesz.
- Utólag visszagondolva már eddig is voltak olyan ellenfeleim, akiket ha tisztességesen felkészülők, megcsíphettem volna. Most érkeztem el oda, hogy minden szabadidőmet az edzésekbe „fektetem”, próbálok csiszolni a rekordomon – mondta bizakodva Fekete.

A magyar világjárók közül a legtöbb mérkőzés
Sándor Béla (10-58-3/19 K.O. vereség) nevéhez fűződik. A 1997-óta profiskodó ökölvívó kick-bokszban vb-, Eb-érmek tulajdonosa, de a ketrecharcban is otthonosan mozog. Feketéhez hasonlóan ő sem az a feladós fajta.
- Gyermekkorom óta kick-bokszolok és bokszolok, tartozom azzal a közönségnek, hogy kiadom, ami bennem van. Minél több jó meccset csinálok külföldön, annál többször hívnak. Most már elfogadom a helyzetemet, én választottam. Nekem lehetőségem sem volt arra, hogy bármilyen menedzselést kapjak. Ez van… - mondta őszintén a barátok által csak "Vörös ördögként" emlegetett kisváltósúlyú.
A 35 éves bunyós Fekete Sándorhoz hasonlóan vélekedik: ha tisztességgel helytáll, a „futtatatott” versenyző menedzsmentjétől mindig megkapja a tiszteletet.
- Az a feladatunk, hogy megnehezítsük az általában otthon küzdő menő dolgát, akik gyakorlatilag nekünk köszönhetik rekordjuk jelentős részét – jelentette ki. – Az idegenben elszenvedett pontozásos vereség sokszor csalóka. Előfordult olyan eset, amikor kétszer is számolni kellett az ellenfélre, a végén mégis az ő kezét emelte a magasba a bíró. Hazai pálya ide vagy oda, a közönséget nem lehet becsapni, ilyenkor mi is megkapjuk az elismerést.
Sándor Bélának már volt lehetősége, hogy igazi meglepetést okozzon: 2004-ben Mohamed Yassával Algírban ütközött 12 menetben, de az NBA nemzetközi címéért folyó küzdelemben pontozásos vereséget szenvedett.
- Ha itthon lett volna a találkozó, simán nyerek, ott volt keresni valóm. Azóta nem éreztem lehetőséget, de talán majd az elkövetkezendő, szlovák bajnoki címért vívandó meccsemen – prognosztizált.

A Békéscsabán élő 25 éves
Krátki Mihály (5-20-2/7 K.O. vereség) az orosházi gálán, Turgonyi Bálint ellen bemutatott bunyójával érdemelte ki tiszteletünket. A jó kezű HTT-bunyós hat meneten keresztül módszeresen püfölte a 2004-óta profi Krátkit, ám a kopasz versenyzőnek esze ágában sem volt megadni magát, sőt, amikor csak lehetősége nyílt, visszatámadt, jónéhány fülessel „megajándékozva” riválisát.
- Mindig a győzelem szándékával lépek a ringbe – mondta mellébeszélés nélkül a viharsarki fickó. – Sajnos, mivel az éjszakában dolgozom, kevés időm jut a felkészülésre, így nem mindig tudom megvalósítani, amit elterveztem. Nem fogok senkinek lefeküdni, amíg levegőt tudok venni, addig felteszem a kezem, küzdök. Igyekszem mindenáron végighajtani a meccset!
A Lauri Team cirkálósúlyúja társaihoz hasonlóan elfogadja, erősen negatív rekordjával nem ő a mérkőzések esélyese, de amondó, ha mindent megtesz a sikerért, azt Európa bokszrendezvényein megsüvegelik. A nagy pillanat, siker egy nála jóval magasabban jegyzett bunyós ellen még várat magára.
- Emlékszem a győzelem ízére, korosztályos amatőr bajnokságokon szereztem érmeket. Ha egyszer két-három hetet tisztességesen fel tudok készülni, akkor sikeres lehetek. Hiába gyakorolok délelőtt, délután, az éjszakai meló sokat kivesz belőlem. De nem adom fel, meg fogom próbálni! Remélem, megérzem majd a lehetőséget, s ki is használom azt – nyilatkozta Krátki Mihály.
„Először persze mindig hiszünk benne. Nem gondolom, hogy hit nélkül fel lehetne húzni a kesztyűt, ütéseket kell adni és kapni.” - Jean-Paul Belmondo.
Balogh Zoltán