Villantak Plovdivban tehetségeink

Szabó Sándor csapatvezetőnek és Farkas József szövetségi edzőnek köszönhetően a viadal minden versenynapja után forródróton érkezett az eredmények leírása, s a szakmai értékelés a monokli.com szerkesztőségébe. Így a bokszszerető közönség arról is értesült, hogy a döntőkre két öklözőnk, Orsola Norbert és Harcsa Zoltán maradt állva.

A nagykanizsai Orsola Norbert kitűnő formában várta a kontinensviadalt, magabiztosan bunyózott a diákolimpián s az egri Bornemissza-emlékversenyen, de pörgött az ökle a törökök elleni budapesti edzőtábor során is. A 60 kilogrammos bunyós dobogós eredményt várt magától, egy harmadik hellyel már kiegyezett volna. Arra azonban nem gondolt, hogy a fináléba is bekerülhet, ám az előcsatározások során olyan teljesítményt nyújtott horvát, belorusz, majd litván ellenfelével szemben, hogy szép reményekkel tekinthetett az ukrán Olexandr Pilipenko elleni aranymeccsre.

- Az első menetben döntetlenre állhattunk, de a másodikban elhúztam, s azt gondoltam: Jóisten, bajnok leszek! Éreztem, jobb vagyok, s később is betartottam Farkas József edző utasításait: nem menten előre, kilépkedtem, s szépen „fogadtam” az ukránt. Erre, amikor lekongatták a harmadik menetet, láttam a sarokban Farkas Józsi bá’ szomorú arcát, aki majdnem sírva mondta, egy ponttal elment a meccs. Ekkor én is elsírtam magam, s még akkor is zokogtam, amikor az eredményhirdetés után felemelték az ellenfelem kezét – mondta Orsola Norbert, aki a dobogón is vigasztalhatatlan volt, de még most sem tud igazán örülni a megszerzett ezüstnek.

Szó mi szó, a helyszínen lévő szakemberek többsége is fordítva látta a mérkőzést, Pilipenko 10:9-es győzelme nem tükrözte hűen a szorítóban történteket. A találkozón közreműködő öt döntnök közül négy Orsolát látta jobbnak, ám az angol spori alaposan lepontozta, így alakult ki a számunkra kedvezőtlen végeredmény.

A fiatalember azonban nem kesereg, tudja, nem a múlttal kell foglalkoznia, mert az soha nem visz előre. Még keményebben akar dolgozni, megtapasztalta, mindenki verhető, s egyértelmű a célja: a legjobb szeretne lenni! Tehetsége mellett kitartása és céltudatossága viheti előre a kanizsai bunyóst.

- Kemény az élet, de aki feladja, azt félreállítják, ezért megpróbálom mindig a maximumot nyújtani. Rengeteg segítséget kapok az edzőmtől, Korpics Miklóstól, aki nyolcéves korom óta foglalkozik velem. Bízik bennem, az Eb előtt is érmet várt tőlem. Nagyon személyes a kapcsolatunk, s ez fontos számomra. Nemcsak edzéseken figyel rám, szinte a pótapámnak tekintem – mondta az ökölvívó, aki mestere méltatása mellett nem felejtett el köszönetet mondani másik edzőjének, Varga Istvánnak és a nagykanizsai bokszklub főtámogatójának, Draskovics Szilárdnak sem. Norbi hozzátette, bokszkarrierjét a jövőben is Nagykanizsán képzeli el, szereti a csapatot, minden feltétel adott a fejlődéséhez.

Orsola Norbert most épp egy olaszországi tornára készül, tudja, az Eb-ezüst kötelez. Feledtetni akarja a kontinensbajnoki fináléban elszenvedett vereségét, s a jövőben sem szeretné a vesztesek táborát erősíteni. Célja, hogy részt vehessen a 2009-es ifjúsági Európa-, és világbajnokságon, de igazán akkor lenne elégedett, ha a 2010-es szöuli ifjúsági olimpián is megmutathatná tudását, ahol érmet vár magától. Tiszában van vele, addig még rengeteg munka vár rá, hiszen itthon is kemény a mezőny, de áll a kihívások elébe.

A magyar csapat másik bulgáriai döntősét, Harcsa Zoltánt már a kezdetek óta korosztálya egyik legtehetségesebb öklözőjeként tartja számon a szakma. Eddigi pályafutása során 32 mérkőzést vívott, s csak az orosz Magomed Patiyev elleni Európa-bajnokidöntő után kellett megtapasztalnia a vereség ízét. De erről kicsit később, hiszen a srác pazar formát mutatott, míg eljutott a viadal mindent eldöntő összecsapásáig: albán ellenfelét 11:2-re, moldáv riválisát 19:6-ra, míg litván vetélytársát RSC-vel verte.
A plovdivi csarnok közönsége dörzsölte a kezét a 70 kilogrammosok fináléja előtt, s nem hiába vártak hatalmas harcot a kategória két kiemelkedő képességű versenyzőjétől, a csata nem nélkülözte a drámát. Zoltán magabiztosan kezdett, tiszta ütéseivel 7:1-es vezetésre tett szert. Az első menet vége előtt hat másodperccel azonban a sarokban az orosz fiú testen megfogta. A mérkőzésvezető számolt, majd a magyar versenyző fájdalmas arcát látva, K.O.-t hirdetett ki.

- Nagyon elkeseredtem, hiszen jól ment a bunyó, betartottam, amit az edzők kértek tőlem. Erre beszedek egy ilyen ütést. Megfogott, nem tagadom, de bírtam volna tovább, a szünetben kipihentem volna magam – mondta szomorúan a „kis” Harcsa, aki Orsolához hasonlóan könnyek között vette tudomásul, hogy az arany helyett az ezüst jutott számára.

Mert ugyebár evés közben jön meg az étvágy: Svasznek Jenő tanítványa is „csak” érmes vágyakkal utazott első komolyabb nemzetközi megmérettetésére, ám mire a fináléig menetelt, már az elsőszámú magyar aranyesélyessé lépett elő. Ilyen előzmények után a 15 éves srácok lelkivilágát ismerve nem csoda, hogy nála is eltört a mécses. A Harcsa apuka azonban nemcsak az idősebb fiút, a felnőtt válogatott oszlopos tagját, Norbit kíséri el minden versenyére, de „Zolika” mellett is ott van.

- Apu megnyugtatott, ne keseredjek el, le fogom én még győzni ezt az orosz fiút, de a válogatott edzői, s a srácok is vigasztaltak. Farkas Józsi bácsi kitűnő hangulat teremtett a csapat körül, de mellette köszönet illeti Zakar Misi bácsit és Horváth Gyulát, valamint dr. Csötönyi Sándort is. Mindenekelőtt azonban Svasznek Jenő bácsinak tartozom hálával, aki évek óta nagyon sokat foglalkozik velem, szinte mindent neki köszönhetek.

Zoltán már levonta a plovdivi Európa-bajnokság konzekvenciáit, úgy véli, a jövőben sokkal többet kell erősítenie, be kell hoznia a mezőnnyel szembeni fizikális lemaradását. Az edzéseket továbbra is a tőle megszokott tisztességgel, odaadással, s kellő szakmai alázattal végzi majd, s akárcsak Orsola Norbinál, nála is prioritást élvez a 2010-es ifjúsági olimpia. Itt azonban még nem szeretne megállni, kíváncsi, milyen a „nagyok” között az ötkarikás játékok hangulata.
A beszélgetések során mindkét bunyós érthetően, tisztán, kerek mondatokban fogalmazott, s szavaikból nem hiányzott a tisztelet sem. Viselkedésükön nyoma sem volt a mai fiatalokra jellemező nyegleségnek, érződött, egyikőjük sincs elszállva az elért eredménytől, szerényen válaszolgattak a feltett kérdésekre. Boksztudásuk mellett talán ezeknek a tényezőknek is köszönhető, hogy a kontinens legjobb juniorkorú bokszolói közé kerültek. De jellemző a korosztályos válogatott körüli hangulatra, hogy amikor Farkas József szövetségi edzőnek gratuláltam, a „köszönöm” után nyomban elhárította az elismerést, mondván, a sikerekben a legnagyobb szerepük az egyesületi edzőknek van. Ő csak arra figyelt, hogy a srácok frissen, kipihenten lépjenek ringbe Plovdivban.

Nem túl népes az ökölvívók magyarországi tábora, az élmezőny pedig papírvékonyságú, de a sportág mégis mindig „kitermel” magából jó néhány tehetséget. Köszönjük a versenyzőknek, s edzőiknek, hogy újra remek eredményekkel örvendeztettek meg minket! Csak így tovább, srácok!

Balogh Zoltán