Kubrat Pulev szerint Ruiz újra nyerni fog

2019. 08. 17. 10:18
Kubrat Pulev szerint Ruiz újra nyerni fog

A bolgár ökölvívó az IBF szervezet hivatalos kihívója, így a Ruiz-Joshua visszavágó győztesével küzdhet.

Kubrat Pulev szerint Andy Ruiz Jr meg fogja védeni trónját.

A tervek szerint december 7-én, Szaúd-Arábiában rendezik (?) az Andy Ruiz Jr vs. Anthony Joshua nehézsúlyú világbajnoki összecsapást, melynek tétje az IBF, a WBA és a WBO szervezetek egyesített trónja. A nehézsúlyú visszavágóra különösen figyel a bolgárok 38 éves klasszisa, Kubrat Pulev, aki 2020. május 31-ig össze kell majd csapjon a győztessel – erről az IBF döntött, pedig Pulev hivatalos kihívói státusza alapján már az idén meg kellett volna kapnia az Andy Ruiz Jr (33 győzelem, 1 vereség) elleni összecsapást.

Pulev elmondta a véleményét az IBF döntéséről, amely megakadályozta, hogy már az év végén vb-övért küzdhessen.

Nem lepett meg, hogy az IBF megadta az engedélyt a visszavágó mérkőzésre. Ugyanakkor mi szeretnénk, ha néhány feltételünk teljesülne, mert teljesen biztosak akarunk lenni abban, hogy a győztes legközelebb velem harcol. Több mint 3 éve várok arra, hogy ez megtörténjen. Koncentrált maradok, és várom a győztest. - fogalmazott Pulev.

Az esélyekkel kapcsolatban elmondta, hogy bár kétesélyes a mérkőzés, ő Ruiz Jr győzelmére számít.

A visszavágó 50/50 százalék, de én úgy látom, hogy Ruiz ismét nyerni fog. Jelenleg edzőtáborban vagyok Las Vegasban, és úgy érzem, hogy nagy dolgok fognak történni. - tette hozzá.

Ha tetszett az írás, oszd meg.
Mond el a véleményed
Legolvasottabb
Ngannou 9 kilóval nehezebb, mint AJ Joshua
1923
Anthony Joshua kiütéssel szeretne üzenni
958
Szinte hihetetlen bejelentés: Mike Tyson vs Jake Paul
676
Presztízscsata - Káté Gyula és Klasz Árpád áprilisban összecsap
4395
Felkapott

A sütik olyan kis szöveges fájlok, melyeket a weboldalak felhasználhatnak arra, hogy még hatékonyabb felhasználói élményt nyújtsanak. A jogszabályok értelmében csak az oldal működéséhez teljesen nélkülözhetetlen sütiket tárolhatjuk az Ön böngészőjében, minden egyéb más süti használatához az Ön engedélyére van szükség.

A "Minden süti engedélyezése" gombra kattintva érhető el a legjobb felhasználói élmény, valamint a további füleken egyesével is engedélyezheti a különböző célú sütiket.

Az Adatvédelem oldalon megtalál minden információt a sütikről és adatvédelemről.

Ezen sütik nélkül az oldalunk nem tudja a legjobb élményt nyújtani, bizonyos funkciók működése akadályozva lenne.

A szabályzat elfogadásával ezen sütik engedélyezésre kerülnek.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
PHPSESSIDmonokli.comMunkamenet-azonosító, a látogató böngészési állapotát rögzíti az oldalbetöltések között.Munkamenet vége
cookieConsentmonokli.comA látogató sütikkel kapcsolatos beállításait tárolja.1 év

A statisztikai adatok gyűjtése anonimizált formában történik, így a látogató semmilyen módon nem azonosítható ezen sütik tartalmából. Ezen sütik segítségével tudjuk figyelni, hogy viselkednek a látogatók, ezzel is segítve minket a legjobb szolgáltatás nyújtásában.

Ezen sütik engedélyezéséhez kattintson az 'Engedélyez' jelölőnégyzetre, majd az 'Elfogadom', vagy a párbeszédpanelt bezárva a 'Minden süti engedélyezése' gombra.

Név Szolgáltató Cél Érvényesség
_gamonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.2 év
_gidmonokli.comA Google Analytics által létrehozott egyedi azonosító a látogatottsági statisztika elkészítéséhez.Munkamenet vége
_gat_*monokli.comA Google Analytics használja a lekérések gyakoriságának szabályzására.Munkamenet vége
Fel